Védettségi igazolvány: változtat a szabályokon a kormány

Közzétéve: 2021. 03. 07. 17:47 -

• 1 perc olvasás

 A legfontosabb változás, hogy már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot.

Péntek éjjel megjelent a közlönyben egy kormányrendelet, amely a védettségi igazolvány kiadásának szabályait módosítja. Az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált, a gyártó által meghatározott dózisú COVID-19 oltóanyaggal történt védőoltás tényének az igazolásával történik. A módosítással azonban kiveszik a kiemelt részt, azaz azt, hogy az igazolvány csak a gyártó által meghatározott dózisú oltás esetén lehet kiadni - írta a portfolio.hu.

Ennek jelentősége elsőre nem egyértelmű, erről a módosító rendelet későbbi passzusa árulkodik, mely szerint "az új rendelet hatálybalépése előtt az alapimmunizáláshoz két oltás volt szükséges", azonban ez már nem feltétel, tehát értelmezésünk szerint: már egy oltás után is kiadható lesz a védettségi igazolvány - írta a lap.

A módosító rendelet arról is rendelkezik, hogy akik a hatályba lépése előtt kapták meg az első oltásukat, ugyanúgy megkaphatják a védettségi igazolványt, mint azok, akik a módosítás után kapják meg azt, és ezt hivatalból kiküldik nekik az oltás után egy-két héten belül.

További módosítás, hogy aki átesett a fertőzésen, és védettségi igazolványt szeretne laboratóriumi vizsgálattal, annak ezt jeleznie kell a labor felé. A labor ezután arról állít ki igazolást, hogy: Az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van/nincs jelen.

De! Hiába esett át valaki a fertőzésen, ha már nincs ellenanyag a vérében, ezen a módon nem szerezhet igazolványt.

Kövess minket!

oltási igazolvány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek