Veszélyes kaland ma az egészségügybe fektetni

Már ma is vannak olyan jó hazai példák, ahol az úgynevezett magánszolgáltató közösségi feladatot lát el.

Az az egészségügyi rendszer, amelyik az orvost, mint embert bűnösnek kiáltja ki, és nem a betegek érdekében végzett szolgáltatás motorjaként kezeli a szakdolgozókkal együtt, bukásra van ítélve – mondta az Üzletemnek dr. Fábián Lajos orvos, a TritonLife Csoport társtulajdonosa és igazgatóságának elnöke, marketing-, egészséggazdasági- és egészségbiztosítási szakember, aki néhány hete a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Egészségügyi Szekciójának elnökeként is dolgozik.

– Készülnek-e javaslatokat tenni a kormány szakminisztériumának?

– Nehéz úgy megközelíteni a kormányt vagy a szakminisztériumot, hogy kívülről – sokszor a teljes kép ismerete nélkül – egyoldalúan megmondjuk nekik, hogy mit kellene tenniük. Ezt senki nem szokta jó néven venni. Aki volt már valóban nagy szervezetben felső vezető az tudja, hogy a karmesterek dolga milyen nehéz és sokszor magányosságra ítélő feladat. Ezért korábbi tapasztalataim alapján én a magam részéről azt a párbeszédet tartom az egyedüli járható útnak, mely párbeszéd során a felek meghallják egymás érveit, megértik egymás problémáit, és így, lassan csiszolgatva és egymást segítve kikerekedik a kompromisszum, ami mindenki számára elfogadhatóbb, és jobb, mint az azt megelőző helyzet volt.

A kérdésére válaszolva azonban igen, a célok között az is szerepel, hogy segítsük a döntéshozókat annak érdekében, hogy javuljon a hazai egészségügyi ellátás helyzete, és tisztább viszonyok alakuljanak ki a szektorban, de én a megmondóemberek által képviselt attitűd helyett az együttműködés építő erejében hiszek, és mielőtt kijelentő mondatokban fogalmaznék, előtte általában kérdezek. (...)

Én személy szerint meg vagyok arról győződve, hogy a szektorban fel kellene hagyni a magán-, és állami szolgáltatás egymással szemben történő definiálásával, hiszen a beteg érdeke nem az e körül folyó vita, hanem a jó minőségű, elérhető, és szakmailag is a kor színvonalának megfelelő szolgáltatás. A betegnek mindegy, hogy ki nyújtja a szolgáltatást, feltételezve, hogy a közösségi finanszírozás szektorsemlegessé válva csökkentené az anyagi egyenlőtlenségeket. Csehországban, Szlovákiában, Németországban vagy más országokban, senki nem kérdezi meg a kórház portáján, hogy kié a fal, az ablak vagy a berendezések az épületben. Ha a szolgáltatás megfelelő színvonalú és elérhető, a benne dolgozók örömmel és megbecsülésnek örvendve végzik a munkájukat, akkor ez nem érdekes. Persze mindez feltételezi, hogy a beteg embernek nem kell ez egyik helyen nagyságrendekkel többet fizetnie, mint egy másik helyen. És igen... Előbb-utóbb azt is feltételezi, hogy valaki vesz egy nagy levegőt, és definiálja azt az ellátási alapcsomagot, ami tényleg jár a magyar embereknek a havonta megfizetett adók és járulékok fejében. Ez, és csak ez teremthetné meg az alapját annak, hogy a jelenlegi zsebbe fizetős paraszolvenciális rendszer helyébe egy strukturáltabb, átláthatóbb –, akár állami, de valódi biztosítási logika mentén működő – az alapcsomagot kiegészítő második vagy harmadik szint épüljön ki. Itt is ismétlem, a szolgáltatást teljesen mindegy, hogy ki nyújtja, amíg a szakmai, minőségi, és eredmény követelményeknek megfelel, és nem feltétlenül jelenti ennek a szektornak a pejoratív értelemben vett teljes elüzletiesedését sem.

Ez nem jelenti, és nem jelentheti azt, hogy a szolidaritási elvű rendszer megszűnjön, és emberek maradjanak alapvető ellátás nélkül. De igenis jelentheti azt, hogy a szolgáltatást ott nyújtsák, ahol erre vonatkozóan a legjobbak a feltételek, ahol a legtapasztaltabb, legfelkészültebb, és leggyakorlottabb a személyzet. És igen, jelentheti azt is, hogy a páciensek (ügyfelek) különböző szintű ellátásokból választhassanak. Nem az egészségügyi ellátás, vagy annak minősége lehet különböző, hanem az a kiszolgálási környezet, ami az ellátást körülveszi. Továbbiak a cikkben