Világszínvonalú új eljárás a győri Szívcentrumban

Közzétéve: 2024. 01. 17. 16:42 -

• 1 perc olvasás

A hetvennyolc éves, eddig súlyos mellkasi panaszokkal élő asszony két sztent beültetését követően már panaszmentesen várja a kórházból való elbocsátását.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház szívkatéteres laboratóriumában egy olyan új eljárást alkalmaztak, amely infravörös sugár segítségével belülről ábrázolja a koszorú­erek szerkezeti eltéréseit. Az első optikai koherencia tomográf (OCT) vizsgálat sikeres szakmai bemutatását követően a beteg állapotáról is nyilatkoztak a Kisalföldnek.

- A kardiológiai ellátásban is egyre gyorsabb a technikai fejlődés, ami a betegellátás színvonalát és pontosságát szolgálja, és ennek biztosításában jelentős szerepet játszik a Szívkatéterezés Győr Alapítvány, amely nélkül annak idején a Szívcentrum sem jött volna létre. Eddig kollégáimmal már csaknem harminc­ezer koszorúér-vizsgálatot és -tágítást végeztünk el a sürgős, életveszélyes szívinfarktusos betegek esetében éppúgy, mint a tervezett műtétek során - mondta el a lapnak prof. dr. Dézsi Csaba András osztályvezető, a Szívcentrum alapítója.

Külön öröm számomra, hogy az itt dolgozó csapat rendkívül fogékony minden új módszer bevezetésére, ezért a közeljövőben egy éren belüli ultrahangvizsgálat elvégzésére alkalmas eszköz beszerzését kértük az alapítvány kuratóriumától, ami önmagában több tíz millió forintos tétel. A következő lépés reményeink szerint pedig az OCT vizsgálóeszköz beszerzése lehet, amivel az első vizsgálatot a mai napon elvégeztük, erre is várjuk a támogatók nagylelkű segítségét, hiszen a győri és Győr környéki cégek és magánszemélyek, valamint a szakdolgozók közös sikere a Szívcentrum hatékony ­működése - tette hozzá. További részletek a cikkben

Kövess minket!

győri megyei kórház kardiológia
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek