Visszatért a sertéspestis északi szomszédunkhoz

Közzétéve: 2020. 01. 22. 19:10 -

• 2 perc olvasás

A fertőzött vaddisznó Magyarországról jöhetett, ahol az utóbbi időben rendkívül gyakran fordul elő a betegség.

Az Európai Bizottság egy hónappal ezelőtt, 2019 december közepén döntött úgy, hogy Szlovákia már nem számít sertéspestissel fertőzött területnek, most mégis visszatért a kór északi szomszédunkhoz. A Kassa-vidéki járásban is felütötte ugyanis a fejét az afrikai sertéspestis, amely korábban Szlovákia területén csak a Tőketerebesi és a Nagymihályi járásban fordult elő, írja az Infostart.

Gabriela Matečná szlovák földművelésügyi miniszter decemberben nagy sikernek nevezte, hogy az Európai Bizottság visszavonta a járvány megfékezésének érdekében hozott szigorú korlátozásokat, de rögtön arra figyelmeztetett: „ez nem jelenti azt, hogy a betegség holnap nem ütheti fel a fejét máshol.” A tárcavezető félelme beigazolódott, mert a vírust ismét kimutatták egy Abaújnádasd határában levadászott vaddisznó tetemében január 17-én, múlt héten pénteken. Ezt Jozef Bíreš, az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet igazgatója is megerősítette. A vaddisznót a Hernád vadászterületén terítették le, közel a magyar határhoz. Bíreš szerint az állat Magyarországról jöhetett, ahol az utóbbi időben rendkívül gyakran fordul elő a betegség.

A járásban már korábban bevezették a sertéspestis terjedésének megelőzését célzó intézkedéseket, amelyek a sertéstenyésztők mellett a vadászokra is vonatkoznak. Például vadászterületekre való bejárási tilalmat rendeltek el néhány Kassától délre fekvő településen. A minisztérium pedig mobil hűtőbokszok térségbe való eljuttatásával nyújtott segítséget a sertéspestissel fertőzött régiók vadászainak, akik az elejtett vaddisznókat ezekben a hűtőkben tárolhatták, míg kézhez nem kapták a laboreredményeket.

Szlovákia területén először 2019. július 24-én mutatták ki a sertéspestist a tőketerebesi járásbeli Őrös község egyik tenyészetében, közel a magyar határhoz. A vírus a házi sertéseket és a vaddisznókat támadja meg.

Szlovákiában eddig nagyjából 50 esetet diagnosztizáltak, a többségük vaddisznó volt. Házi sertések esetében eddig összesen 11 esetben igazolták a betegség előfordulását.

Kövess minket!

sertéspestis
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek