A pénz nem számít, ha a megszokás az úr | Weborvos

Az egészségkultúra deficitje csak a gyógyszer-gyártóknak- és forgalmazóknak kedvez. Sorban állás az orvosnál, patikákban.

Dr. Antal László sok éves tapasztalataira hagyatkozva abban reménykedett, hogy az újév első napjaiban kicsit csökken a betegforgalom, ám épp az ellenkezője történt. Az emberek folyamatosan rohamozzák a rendelőt, melynek napi forgalma a szokásos kétszeresére, háromszorosára növekedett. De a rendelési idő megduplázódása – volt olyan, hogy a korábbi 30-40 beteg helyett 100-at kellett ellátni – nem csak a forgalomnövekedésből, sokkal inkább az új gyógyszerrendelési jogszabály betartásából adódott. Jobbára az a szerényebb jövedelmű, krónikus betegségekkel küszködő idősebb korosztály ragaszkodik a már megszokott medicinákhoz, amely felnőtt koráig orvost is alig látott, de ismerte és alkalmazta a szülei által áthagyományozott házi gyógymódokat. Az új szerektől való félelmüket, bizalmatlanságukat azonban nem csak az alternatív, olcsóbb, generikus készítményekkel szemben tapasztalta a praxis háziorvosa, asszisztense, hanem akkor is, amikor egy hosszabb kezelésnél a szervezet hozzászokása, vagy az esetlegesen jelentkező mellékhatások kivédése érdekében próbálkoztak új medicina felírásával.

S, bár a kisgyermekes anyukák is számos esetben vehettek részt a háziorvos iskolában, falutévében tartott felvilágosító előadásain, az asszisztensnő szerint máig rettegnek a láztól és azonnal lázcsillapítóért, antibiotikumért kiáltanak. A jól bevált házi praktikák – priznic, hűtőfürdő – számukra még próbaképpen sem elfogadható gyógymód.

Nemet mondani pedig nehéz, mert a szokások és a megszokás csapdájába esett betegek addig mennek a maguk útján, amíg nem találnak másik orvost, aki eleget tesz kérésüknek. Bár a szervezett betegutak ezt a gyakorlatot némileg háttérbe szorítják, az átalakulóban lévő egészségügy tartogat még kiskaput a megoldáshoz.
Céljuk elérése érdekében – a betegforgalomból ítélve – az időt és a többletforintokat sem sajnálják. Bár a hosszú várakozás miatt ugyan egyre türelmetlenebbek, mégis kivárják, amíg az orvos kikeresi és felajánlja azt a tucatnyi alternatív készítményt, amely kevésbé terheli meg pénztárcájukat és a tb- kasszát, majd aláírásukkal igazolják, hogy mégis a drágább, de megszokott patikaszer mellett döntöttek.

A forintban számított különbség olykor mindössze 4 forint, de akadt egy beteg, akinél csak olyan generikus készítményre bukkantak, melynek a napi adaghoz igazodó legkisebb kiszerelése a korábban alkalmazottnak ötszázszoros adagját tartalmazta és négyezer forinttal növelte volna a paciens kiadását.
Ez volt az az összeg, amely a megszokásnál is keményebb érvnek bizonyult –mondta a doktor.

S, hogy mennyire nem a pénz a legnagyobb visszatartó erő, példa arra a patikák napjainkban tapasztalt megrohamozása is. A népszerű fájdalom- és lázcsillapítók várható vénykötelessé tétele miatt az előrelátók olykor ötvenesével vásárolják fel az amúgy csak nagyon indokolt esetben alkalmazandó medicinákat. Ezzel a rendeletalkotók éppen ama céljával mennek szembe, amely a számos országban már betiltott, nagy mennyiségben egészségkárosító hatású készítmények fogyasztásának visszaszorítására irányult volna.

Márpedig - mint azt dr. Brázay László, az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézetének tiszti főorvosa – megerősítette - hazánkban nincs rendeletben limitálva az egy-egy alkalommal, egy személy által vény nélkül vásárolható medicinák mennyisége.

Úgy tetszik tehát, az egészségkultúra fejlődése hazánkban nem tart lépést a fogyasztói társadalom vásárlási szokásainak változásával, hiszen sokan a gyógyszert is úgy igyekeznek bespájzolni, mint áremelkedés előtt a lisztet, vagy a cukrot. Ha rövid időn belül elfogyasztják, akkor az egészségükkel, ha gyógyszerhulladékként a tárolókba szórják, mindannyiunk pénztárcájával hazárdíroznak.

Csak a gyógyszer-gyártóknak és forgalmazóknak nem lesz okuk panaszra.