A radonból profitálhatna a hazai gyógyászat

Közzétéve: 2006. 02. 23. 10:46 -

• 2 perc olvasás
Google Állítsd be, hogy a Weborvos az elsők között legyen a Google-találatokban!

Úgy tűnik, az uránbányászatból nem csak károk keletkeztek, abból akár profit is származhat.

 
Miután a csapadékvíz folyamatosan szivárog a tározókba, a sókat pedig átmossa, az így keletkezett szennyezett vizet folyamatosan tisztítani kell. Amennyiben sikerül megakadályozni a csapadékvíz beszivárgását az említett zagytározókba, a tisztítás már szükségtelenné válik - mondta lapunknak Papp Béla az ÖKO-Mecsekérc Környezetvédelmi Rt. vezérigazgatója. E folyamat lezárásához szükséges az említett forrás.

Bár kiváló technológiai és szakmai feltételek mellett folyik több, mint egy évtizede az uránbánya rekultivációja, a területen lévő környezeti károk felszámolása, időnként még mindig hangot kapnak súlyos egészségkárosodásról szóló hírek. Ez volt két éve is, amikor a szomszédos Kővágószőlős község háziorvosa egy évekre visszamenő statisztikát összegezve azt állította: a falu egyik utcájában az átlagosnál több tumoros megbetegedés esetleg visszavezethető az emberi szervezetre káros mértékű háttérsugárzásra. Ezt a feltételezést az ÁNTSZ vizsgálatok ugyan egyértelműen cáfolták, de a lakosság teljeskörű megnyugtatására csak most nyílt lehetőség.


Az Rt. és a pécsi önkormányzat egy ISPA pályázaton nyert olyan számítógépeket, amelyek közül nyolc már a környező önkormányzatoknál üzemel. E computerek segítségével a nap bármely időszakában ellenőrizni tudják az érintett helyhatóságok a monitoring műszerek által mért pillanatnyi értékeket. Nincsenek tehát titkok, az adatokat akár a kutatócégek, akár az egyetemek, vagy a lakosság is bármikor megtekintheti - szögezte le az Rt. igazgatója.


Most azonban úgy tűnik, az uránbányászatból nem csak károk keletkeztek, akár profit is származhat belőle. A pécsi környezetvédelmi rt.-t hónapokkal korábban kereste meg az egyik pécsi klinika orvosa, aki az igazgatóval közölte: a világon egyre több helyen - USA, Oroszország, Németország - kiváló hatékonysággal használják a radont a gyógyászat számos területén, így ezt a lehetőséget Pécs is kiaknázhatná. Az igazgató ennek semmi akadályát nem látja, hiszen radonból valóban nincs hiány a környező bányatérségekben.


Egyelőre még a jövő kérdése, hogy milyen feltételekkel lehet a radont hasznosítani, de tény, hogy ezer kilométeren belül nincs több ilyen lehetőség, és Pécs egyik fontos fejlesztési pólusa éppen az egészségiparra épül. E célból már létre is jött egy több szereplős konzorcium, a radon hasznosításának ügye akár szervesen illeszkedhet az említett fejlesztési projektekbe is - számolt be a volt uránbányával kapcsolatos legújabb fejleményekről Papp Béla.

Kövess minket!

radon
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek