A védőnőnek sincs sok választása

A jogszabályváltozás sem tenné lehetővé, hogy valamennyi őket választó gondozottat ellássák.

Míg a nagyobb városokban megfontolás tárgya lehet, hogy a családok kívánságára választhatóvá váljanak a védőnők, addig vidéken a törvényi kötöttségek mellett a jelentős távolságok, a rossz közlekedés és nem utolsó sorban a szolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés csorbulása is gátja lehet az új rendszer bevezetésének – vélik vezető védőnők.

Markó Aranka, az ÁNTSZ Dél-dunántúli regionális vezető védőnője szerint a térségben sem irányelvként sem igényként nem merült fel a választhatóság. Előfordul, hogy egy-egy védőnő és család között személyes konfliktus alakul ki, ezt azonban némi mediálással igyekeznek megoldani. Mélyebb ellenszenv esetén egy, a család számára is szimpatikus, másik védőnőt keresnek, aki vállalja a gondozást. Ezek azonban egyedi esetek, melyeket mindenképpen meg kell oldani, hogy egyetlen rászoruló család se maradjon ellátatlanul.

Társadalmi szinten felmerülő esetleges igényt a jelenlegi törvényi szabályozás mellett nem lehetne kielégíteni. A védőnőnek ugyanis a munkáltató önkormányzat által meghatározott területi ellátási kötelezettsége, gondozotti köre van, mely adott földrajzi térséghez köti, biztosítva számára a megfelelő OEP- finanszírozást.

 
A távolság, valamint a feladatok jellege miatt esetleges jogszabályváltozás sem tenné lehetővé, hogy a kistelepüléseken dolgozó védőnők valamennyi, őket választó gondozottat ellássák. Ezzel súlyosan sérülne az egészségügy területén szinte példátlan esélyegyenlőség - hangsúlyozta Markó Aranka.

A várandósság-gondozástól, az újszülött-ellátáson át, a gyermekvédelemig terjedő számos feladat megköveteli, hogy a védőnő minél gyakrabban látogassa a családokat. Szükség esetén, akár hetente kétszer, vagy naponta is el kell jutnia a gondozottakhoz, akkor is, ha a térség legeldugottabb sarkában él.

Bár az esélyegyenlőség fontos értékként esik latba a védőnői szolgálat működésének esetleges változtatásánál, az elmaradott térségek betöltetlen vagy nagyon nehezen betölthető védőnői szolgálatai önmagukban is ezen érték ellen hatnak.

A régióban nagyok a területi különbségek; van, ahol minden szolgálat betöltött és a maximális 250 gondozotti létszámmal működnek, míg a kisebb, hátrányos helyzetű településeken – ilyenek többek között a tamási és szigetvári térségben találhatók – sok az üres állás és a helyettesítés. A gondozotti létszám alsó határa ugyan nincs meghatározva, a finanszírozás mértékének csökkenése a választásnál és a megmaradásnál is súlyosan esik latba.

Egy néhány száz lelkes somogyi település drasztikusan fogyó népessége okán létrejött finanszírozási gondok miatt előbb az orvos távozott, majd a napokban, várhatóan, a másfél évtizedig szolgáló védőnő is búcsút mond gondozottainak. Persze, arra is akadt példa, hogy az adott kistelepülés önkormányzata, elutasítván a társulás lehetőségét, saját költségvetéséből egészítette ki a sovány finanszírozást.

Az egészségügy többi területéhez viszonyítva kevesebb, mintegy 5 százalék a pályaelhagyók aránya. A távozók többségükben nem a szakmájukban helyezkednek el, külföldön kevesen próbálnak szerencsét, legtöbben itthon, a jó kereseti lehetőséggel kecsegtető gyógyszerészet területén találják meg számításukat.

Az utánpótlás tekintetében sem a létszámmal, sokkal inkább a területi egyenlőtlenséggel van gond. A képzési központtal rendelkező Pécs és Kaposvár térségéből sokan szereznek védőnői diplomát, míg Tolnából viszonylag kevesen vesznek részt a felsőfokú képzésben.