Adatgyűjtés: útvesztők és szabálysértők

Az országos átlagot messze meghaladva halnak meg a főváros pesti oldalán a VII., VIII., IX , s a IV. kerületiek.

A szobában lábszárközépig érnek a földön felstószolt, összekötözött akták, amelyek még feldolgozásra várnak. A szalagos iratgyűjtőkben halottvizsgálati bizonyítványok, amelyek mindegyike az egykor volt létezés egyik utolsó dokumentuma. Itt már nincs szegény és gazdag, okos és buta, szép és csúnya. A besorolás szigorúan statisztikai alapon történik, férfi-nő, életkor, lakóhely, s a halál okaként jelzett betegségcsoport. Ez utóbbiból hat van, plusz egy ráadás, magyarázza dr. Szűcs Erzsébet, e vidámnak éppenséggel nem nevezhető szoba gazdája. Az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete egészségfejlesztési osztályának vezetője azonban – szerencséjére - nem a deprimált fajtából való. Klinikai múltjából fakadó szakmai igényessége alkalmassá teszi arra, hogy szerteágazó népegészségügyi feladatai mellett – ezt az egyébként egysíkú, hálátlan munkát - maximális odafigyeléssel és lelkesedéssel végezze.

A halottvizsgálati bizonyítványt minden egyes elhunyt esetében – következzék be bárhol az utolsó pillanat – hat példányban köteles kiállítani a végső aktust regisztráló orvos. Ezek sok esetben kórházi, klinikai doktorok, máskor háziorvosok, vagy épp a rosszullét helyszínére hívott ügyeletesek. Ez utóbbiaknak a kiállított dokumentumot – így a jogszabály – el kell juttatniuk az elhunyt háziorvosához. Ez vagy megtörténik, vagy a háziorvos a hozzátartozótól értesül betege haláláról. Sajnos ez utóbbi a gyakoribb, a közokirat példányai pedig ki tudja, hova kerülnek…

A bizonyítvány első három példányát a háziorvosnak postáznia kell a haláleset helye szerint illetékes anyakönyvi hivatalhoz, ahol anyakönyvezve a halálesetet, az egyik példányt továbbítják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) területileg illetékes igazgatóságához, a második példányt megőrzik, míg a harmadikat elküldik a haláleset helye szerinti jegyzőhöz, hogy az megkezdhesse a hagyatéki eljárást. A negyedik példány a hozzátartozókat illeti, az ötödiket az illetékes háziorvos vagy egészségügyi intézmény köteles megőrizni, a hatodik példány pedig – legalábbis ami a Közép-magyarországi Régiót illeti – Szűcs doktornő szobájában landol, s az osztályon őrzik lakat alatt kerek ötven évig. A közelmúltban például egy 18 évvel ezelőtti halottvizsgálati bizonyítványt kellett előkeresni. S ez nagyjából szó szerint értendő, mivel a számítógépes adatbázisban csupán a 2002-es, illetve 2003-as halottvizsgálati bizonyítványok lelhetők föl.

A tisztiorvosi szolgálathoz a háziorvosoknak illetve az egészségügyi intézményeknek kell(ene) eljuttatniuk a halottvizsgálati bizonyítványokat, hogy ezek az egyszeri, megismételhetetlen történetek, városi, kistérségi, regionális, idővel pedig országos statisztikává lényegüljenek. A rendszernek nem ez az első gyenge pontja, a gondok már a hozzátartozóknál kezdődnek.

A halált követő ügyintézés során ugyanis gyakran elkérik, vagy maguk a hozzátartozók adják ki a kezükből a halottvizsgálati bizonyítványt, amit sokszor nem kapnak vissza, holott – dr. Szűcs Erzsébet szerint – a hagyatéki eljárás különböző fordulatai során, vagy egy későbbi pereskedés (amelyek egyre gyakoribbak) esetén szükség lehet rá. Az érintettek ilyenkor jobb híján az ÁNTSZ-től kérhetnek másolatot, ha beérkezett a VI. példány.

A rendszer leggyengébb láncszemei azonban kétségkívül a kitöltő és a jogszabály által postázással megbízott háziorvosok. A Közép-magyarországi Régióban ugyan az elmúlt években jelentősen javult a helyzet – korábban átlagosan legfeljebb a bizonyítványok 60 százaléka érkezett meg a tisztiorvosi szolgálat illetékes osztályára -, de még mindig akadnak szép számmal renitensek. Pedig lassan lejár az a türelmi idő, amit a közel két évvel ezelőtt bevezetett, immár az uniós statisztikai, s egyben a meglehetősen szigorú hazai adatvédelmi szabályoknak is megfelelő, új dokumentum kezeléséhez kaptak. A postázás elmulasztása, illetve a dokumentum hanyag, szakmailag használhatatlan kitöltése okán akár szabálysértési eljárás is indítható a lazsáló orvosok, illetve intézmények ellen, amelynek büntetési tétele 50 ezer forintig terjedhet.

Az osztályvezető úgy véli, ma már kevesebb az olvashatatlan adatlap, ám még mindig gyakori a felületes kitöltés. A halál okaként gyakorta megjelölt légzés- vagy szívmegállással nemigen tudnak mit kezdeni, mivel a halál beálltakor mindkettő természetszerűleg következik be. Van viszont hat betegségcsoport – keringési, daganatos, légzőszervi, emésztőrendszeri, külső (ez utóbbiba a mérgezések, öngyilkosságok, balesetek, gyilkosságok tartoznak), fertőző betegségek s ráadásként az egyéb kategória – amelyek valamelyikébe illeszkedő pontos halálok megjelölést, s persze kórelőzményt is várnak a statisztikusok. A pontatlanságok, pongyolaságok tisztázását az ÁNTSZ és a KSH közösen végzi, apró, sziszifuszi, sokszor nyomozó munkával. Most tartanak a tavalyi első félévben beérkezett bizonyítványok minőségi, tartalmi javításánál. Ehhez nem egyszer fel kell keresni a dokumentumot kitöltő kórházat, vagy be kell hívni a postázó háziorvost.

A nagyságrendet illetően talán elegendő néhány adat: csak a fővárosban évente 23-28 ezren halnak meg. 2007 január elsejétől pedig, a központi régió életre hívásával e tisztiorvosi hivatalhoz 2,8 millió lakos, közel 200 település tartozik, s összességében évente közel 37 ezer haláleset történik. Az ÁNTSZ regionális hivatalában dr. Szűcs Erzsébetnek két munkatársa végzi az adatok matematikai elemzését, egy munkatárs segít a bizonyítványok rendszerezésében.

A statisztikák alapján megrajzolt térképek szerint szinte minden betegségcsoportban az országos átlagot messze meghaladva halnak meg a főváros pesti oldalán a VII., VIII., IX , s a IV. kerületben lakók. Óbudán a nők daganatos halálozása lépi túl az országosat, s ugyanitt sok az emésztőszervrendszer betegségei miatti halálozás. Magasak ugyanezen mutatók a XIII, XV, XVIII és XIX. kerületben ugyanúgy, mint a daganatos betegségek okozta halálozás mutatói. A ceglédi kistérségben a férfi öngyilkosok, mérgezettek, balesetek áldozatainak száma érdemel említést, Nagykáta, Monor, Szob térségében a daganatos megbetegedések számára, a ceglédi kistérségben viszont a légzésrendszeri betegségekre kell figyelni. Budapest II. kerületében viszont minden egyes betegségcsoportban országos átlag alatti a mutató. Genetikai adottságok, foglalkoztatás, vagyoni helyzet, iskolázottság épp úgy befolyásolja a jó és rossz statisztikai adatok közötti különbséget, mint a környezeti ártalmak, az egészséges életmód, az emberi törődés megléte vagy hiánya.

Gondolnánk, kevesebb ennél fontosabb egészségügyi adatgyűjtő, elemző munka van. Pontos és megbízható statisztikák nélkül szakszerű, minőségi és hatékony prevenciós program, egészségpolitika, finanszírozási rendszer, gyógyszertámogatás nem létezhet. Kiolvasható belőlük - akárcsak a központi régiónál maradva -, hogy hol szorul ellenőrzésre a légszennyezettség, hol kell a jelenleginél is jobban ösztönözni a rákszűréseken való részvételre, vagy például hol kell szorosabb ellenőrzés alá venni a foglalkozás-egészségügyet.

A központi régió munkatársai által összegyűjtött, táblázatokba, kör diagrammokba és térképekbe rajzolt, színezett statisztikák évente egyszer eljutnak a fővárosi önkormányzathoz. 2007. július 1-től a régió valamennyi kistérségének epidemiológiai adatai megtekinthetők az ÁNTSZ belső honlapján. Az érdeklődőknek (önkormányzatok, egészségügyi szolgáltatók, civil szervezetek) készséggel adnak tájékoztatást, készítenek elemzéseket.

Dr. Szűcs Erzsébet reményei szerint a sok energia befektetése validabb értékekhez, jobb népegészségügyi statisztikához vezet évek múlva. A jobb eredményekhez valamennyi orvos szakmai tudására és nagyobb odafigyelésére van szükség, akik ezzel a szabálysértéseket is elkerülhetik!