Ahol a viharsarki Dr. Csontok dolgoznak

Közzétéve: 2009. 03. 09. 11:14 -

• 2 perc olvasás

Az elmaradt pályázat helyett önerőből épít új patológiát a megyei önkormányzat és a gyulai megyi kórház.

Weborvos Archívum

A fenntartó megyei önkormányzat és a Pándy Kálmán kórház 300—300 millió forintot fordít az elavult patológia fejlesztésére Gyulán. Dr. Kovács József főigazgató főorvos elmondta, egy régóta aktuális problémát oldanak meg év végéig, melyet az is sürget, hogy az osztálynak addig szól az ideiglenes működési engedélye. A patológia a jelenleg előírt alapterület mintegy felén, nem kevesebb, mint 102 éve ugyanabban a 150 éves, műemlék jellegű épületben működik Gyulán. Így a tervek szerint nem is itt, hanem egy másik helyszínen újulna meg az osztály.

Erre előreláthatóan a mosoda épülete mutatkozik megfelelőnek, de az sem kizárt, hogy a központi telephelyen zöldmezős beruházást valósítanak meg. Kovács József úgy látja, a szükséges egyeztetések és előkészítés után leghamarabb nyár végén kezdődhet a projekt. A főigazgató főorvos a szorosnak látszó határidő ellenére sem ideges. A szűken 250 négyzetméteres alapterület megkétszerezése mellett többek között új halotthűtőt alakítanak ki, és elkülönítik egymástól az osztály egyes részeit.

A modern patológia kialakítása azért is létfontosságú a gyógyító intézmény számára, mert a boncolás mellett itt végzik a szövettani vizsgálatokat, melyekre szinte valamennyi osztálynak szüksége van. Kevesen tudják, de a gyulai patológián vizsgálják az igazságügyi orvos szakértők a kriminalisztikai esetek áldozatait.
A patológia rendbetételéhez képest minden csak másodlagos lehet — hangsúlyozza Kovács József. A főigazgató főorvos úgy látja, hogy a kisebb fejlesztések (műtőátalakítás, komfortosítás, műszer- és gépkocsibeszerzés) mellett a sürgősségi osztály felújítása lehet az egyik nagy dobás idén, persze, ehhez sikerrel kell szerepelnie az immár egy éve benyújtott pályázatuknak. A 600 milliós projekt révén — melyhez 10 százalékos önerőt kell biztosítania az intézménynek — a jelenleg két szinten, két épületben működő sürgősségi osztályt egy épületbe és egy szintre, a központi orvosi ellátóépület földszintjére helyeznék.

Kövess minket!

gyulai megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek