Akik a tudást és az egészséget tűzték zászlajukra

Közzétéve: 2009. 05. 11. 08:18 -

• 2 perc olvasás

A 2009-2010 között folytatódó fejlesztésekre 82 milliárd forintot fordít a Dél-alföldi régió.

Weborvos Archívum

A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) feladata, hogy elősegítse a térségek felzárkóztatását, koordinálja és bonyolítsa az Európai Unió által támogatott projekteket, amelyekre öt év alatt 216 milliárdot fordíthatnak, méghozzá úgy, hogy ennek csupán 15 százalékát kell a magyar államnak fedezni, a többit az unió adja. 2007-2008 között 22 pályázatot írtak ki 71 milliárdos összértékben, amire 1343 futott be 170 milliárd forintos igénnyel. Eddig 425 kapott támogatást, ebből 77 projekt fejlesztése folyik, ezenkívül a régió 15 kiemelt pályázatához járultak hozzá 20 milliárddal.

Szegeden kiemelt turisztikai fejlesztésként 6 milliárdból valósítják meg az Újszegedi Fürdőkomplexumot, ami a térség legnagyobb gyógy-, wellness-, élmény- és strandfürdője lesz. Külön medence készül a csecsemők és a kisgyerekek számára. Lesz konditerem, labirintus-játszóház, lesznek gyógyászati terek, hogy csak néhányat említsünk. A kivitelezést tavaly nyáron kezdték, és várhatóan az idei év végén fejezik be.

A megyei jogú városok közül Szeged és Hódmezővásárhely integrált fejlesztését támogatják. A DARFÜ tájékoztatása szerint eddig 151 támogatási szerződést írtak alá 55 milliárd forint értékben, amiből 8,5 milliárdot április végéig ki is fizettek, és ezzel az összeggel az ország hét régiójának élmezőnyébe kerültek.

A régió gazdaságfejlesztésének húzómotorjai azok az ipari és vállalkozói fejlesztések, amelyek már az első két év akciótervében elnyerték a támogatást. Ilyen például a szegedi gyógyszeripar megteremtését célzó barnamezős iparterület újrahasznosítása. Legalább ennyire fontosak azok a gazdasági együttműködést erősítő projektek, amelyek révén az oktatás, a K+F-intézmények, a helyi gazdaság és vállalkozás szereplői az úgynevezett klaszterszolgáltatás palettáját bővítik, egymás versenyképességének növelésével. A 2009-2010 között folytatódó fejlesztésekre 82 milliárd forintot fordít a Dél-alföldi régió.

Kövess minket!

Dél-alföldi Régió
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek