Aneszteziológiai napok Debrecenben
Közzétéve: 2008. 10. 16. 16:13 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2008. 10. 16. 16:13 -
• 2 perc olvasás
A Pro Anaesthesia Debreceniensis díjat ezúttal Félegyházi Árpád aneszteziológus főorvos kaptak.

A kritikus állapotú betegek vesepótló kezelése, illetve az érsebészeti anesztézia a kiemelt témái a Debreceni Aneszteziológiai Napok idei programsorozatának, amely csütörtökön kezdődött meg Debrecenben - közölte Fülesdi Béla professzor, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) aneszteziológiai és intenzív terápiás tanszékének vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.
Utalt arra, hogy Magyarországon rendkívül intenzíven növekszik a szív- és érrendszeri, illetve a vesebetegségben szenvedők száma. Az aneszteziológia fejlődésével pedig kitolódott az operálhatósági életkor, vagyis előtérbe került a magas rizikójú betegek műtéti érzéstelenítése.
Fülesdi Béla bejelentette: elkészült és már a nyomdában van a "Perioperatív betegellátás" című kézikönyv, amely Európában is egyedülálló módon a műtéti előkészítéssel és a műtét utáni utógondozással kapcsolatos intenzív terápia kérdéseit dolgozza fel. A műtétek kimenetele ugyanis nagyban függ attól, milyen az aneszteziológiai előkészítés, illetve a beavatkozást követő 24-48 órában az intenzív utógondozás - indokolta a szakorvosképzésben és a szakorvosok továbbképzésében is hiánypótló munka elkészítését a professzor.
A hatodik alkalommal megrendezett Debreceni Aneszteziológiai Napok keretében gyakorlati bemutatóval egybekötött képzést tartottak a Magyar Anesztézia Szimulációs Központ (MASZK) munkatársai Debrecenben. A műtétek során fellépő szövődmények több mint feléért ugyanis a légzésbiztosítás a felelős - mondta Tassonyi Edömér professzor, a MASZK vezetője. Ezért fontos, hogy a szakorvosjelöltek bábukon gyakorolhassák a nehéz légút biztosításának fogásait - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a számítógép-vezérlésű babák használatával a hibás beavatkozások javíthatók, a jó módszerek pedig begyakorolhatók.
Az anesztéziai napokon - a hagyományoknak megfelelően - az idén is átadták a Pro Anaesthesia Debreceniensis díjat, amelyet ezúttal Félegyházi Árpád aneszteziológus főorvos kapott.
A 6. alkalommal megrendezett aneszteziológiai napok programsorozata szombaton fejeződik be Debrecenben.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek