CT: vége a vizsgálatért való utazgatásnak

Közzétéve: 2015. 11. 20. 13:30 -

• 2 perc olvasás

CT-vel és digitális röntgennel gyarapodott a keszthelyi kórház, a berendezéseket pénteken avatták fel.

Kvarda Attila, a hévízivel közös igazgatású keszthelyi kórház főigazgatója elmondta: a két egészségügyi intézmény működésének összehangolását segítő, csaknem egymilliárd forintos pályázati program legjelentősebb eleme az új komputer tomográf (CT). A fejlesztés eredményeként a térség lakóinak és az oda érkező turistáknak szükség esetén nem kell Zalaegerszegre vagy Nagykanizsára utazniuk vizsgálatra.

Hozzátette, hogy a két kórház fejlesztései sorában a digitalizált röntgenparkra 130 millió forintot, az újonnan beszerzett 16 szeletes CT-berendezésre pedig 80 millió forintot fordítottak a pályázati keretükből. A csaknem egymilliárdos közös fejlesztési forráson felül pedig további mintegy 100 millió forint pályázati forrásra számítanak újabb radiológiai berendezések beszerzésére.

Manninger Jenő, a zalai fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek közt arról beszélt, hogy az elmúlt években a hazai egészségügyre 500 milliárd forintnál is több pályázati forrást fordítottak, s ebből Zalában is jelentős beruházások valósultak meg. A keszthelyi és hévízi újdonságok mellett említette a zalaegerszegi intézmény ötmilliárd forintot meghaladó, most is zajló fejlesztését, illetve a Nagykanizsán több mint hárommilliárd forintból már lezárt beruházást.

Hangsúlyozta, hogy a keszthelyi CT üzembe helyezése stratégiai fontosságú, hiszen a Balaton-parti város kórháza turisztikai szempontból kiemelt térségben működik, de nemcsak zalai, hanem Veszprém és Somogy megyei betegeket is ellát.

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, 2010 előtt azért küzdöttek, hogy az ágyszámok csökkentése miatt nehogy "elfekvőkórházzá" váljon a keszthelyi, azóta viszont már sürgősségi osztályt is tudtak létrehozni. Kiemelte, hogy a mostani fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak a térségbeli betegeknek kell kevesebbet utazniuk, de az eddig Zalaegerszegre vagy Nagykanizsára utalt betegek helybeli ellátása miatt a másik két városban is csökkenhetnek a várakozási idők.

Kövess minket!

keszthelyi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek