Döntések helyett bohóc szerep
Közzétéve: 2007. 01. 12. 14:06 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2007. 01. 12. 14:06 -
• 3 perc olvasás
Az embernek olyan érzése támad, hogy a bohóc szerepére kérik fel a regionális egészségügyi tanácsban – mondta Szolnokon Fejér Andor, megyei közgyűlési elnök.
![]() |
| Fejér Andor |
Január 11-én megalakult az É-RET Szolnok megyei egyeztető bizottsága, amelynek a megyéből delegált RET-tagok a tagjai. A helyzetet jellemzi, hogy nem tudott a bizottság elnököt választani magának, ugyanis a dolog komolytalansága miatt senki sem akarta ezt elvállalni, így levezető elnökként én vezettem le a bizottsági ülést – fejtette ki Fejér Andor. Egyetlen olyan felszólalás sem volt, amely szakmai, vagy politikai alapon elfogadta volna az egészségügyi miniszter javaslatát: elfogadhatatlan számunkra, hogy a megyében két kórház szűnne meg. Az hogy például krónikus ágyakat kap a mezőtúri és MÁV kórház, azt is jelenti, hogy ezeket sem lehet működtetni belgyógyászati osztály nélkül. Ezért nyugodtan elmondhatjuk, a miniszter javaslata az, hogy a megyében két kórház szűnjön meg. Ez a javaslat a törvénnyel sincs beszélő viszonyban, ugyanis Mezőtúr és a mezőtúri kistérség egy 100 kilométeres átmérőjű ellátó kör közepén fekszik, vagyis a 30 kilométeres törvényi előírás nem teljesíthető. A mezőtúri és a szolnoki Hetényi Géza kórház között 49 kilométer a távolság. A jászberényi kórházból ugyanakkor, amelyik megkapta ugyan az aktív ágyakat, a progresszív ellátás miatt már Debrecenbe kell utazni 220 kilométerre, mivel reumatológia a jelenlegi elképzelés szerint nem lesz a megyében.
Számtalan olyan megválaszolhatatlan kérdés van, ami miatt a felelősséget nem kívánjuk átvállalni, a jelenlegi javaslatot én nem fogom megszavazni, ezért nem hozhat érvényes döntést az É-RET, de támogatható többségi döntés lehetőségét sem tudom elképzelni – nyomatékosította a megyei közgyűlés elnöke. Ez a javaslat arra jó, hogy az egyes megyék egészségügyi szolgáltatói egymásnak essenek és olyan vállalhatatlan alkukat kellene egymással megkötni, amire nincs meg a hajlandóság. Nem vagyunk partnerek abban, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében két kórházban megszűnjön az ellátás.
Az egészségügyi miniszter egy báb, akit a kormány arra jelölt ki, hogy ezt az egészségügyi törvényt próbálja meg átverekedni – mondta Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere. Hozzátette: nem vagyunk hajlandók magunk között megegyezni, mert elfogadhatatlan feltételeket támasztanak. Ez az egészségügyi törvény az ellátás színvonalát veszélyezteti, rengeteg embert bocsát el a munkából, ingatlan bizniszekhez vezet, amihez nem vagyunk partnerek. Szakmailag alátámaszthatatlan, embertelen törvényről van szó. Az Észak-alföldi Régióban elosztható aktív ágyak száma: 2533 ágy. Ebből 2492 ágyra tett konkrét javaslatot a miniszter kórházakra és szakellátásokra lebontva és 41 belgyógyászati típusú, úgynevezett tartalék, RET döntésre bízott ágyszám lehetőséget terjesztett elő.
A javaslatból egyértelműen kitűnik, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy aktív ágyra lényegesen több ellátandó lakos jut, mint a másik két megyében: Hajdú-Bihar megyében egy ágyra 201,7 lakos, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy ágyra 226 lakos, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy ágyra 253,9 lakos jut - folytatta a polgármester. - Amíg Hajdú-Bihar megye plusz 244 ággyal bír lakosságarányosan az É-RET által, illetve a védett aktív ágyak számának összegével összevetve, addig Jász-Nagykun-Szolnok megye mínusz 234 ággyal, Szabolcs-Szatmár megye pedig mínusz 51 ággyal. A javaslatból az is kiderül, hogy a régióban csak és kizárólag Jász-Nagykun-Szolnok megyében minősít a miniszteri javaslat két korábbi aktív kórházat kizárólagosan krónikus kórháznak: a Mezőtúri Városi Kórházat és a MÁV Kórházat.
Ezen javaslattal a miniszter egyértelművé teszi, hogy továbbra sem vesz tudomást a Hetényi Géza megyei kórház és a MÁV Kórház közötti, egymást kiegészítő feladatmegosztásról és a több éves közös munka során kialakított mozgásszervi centrum további működését nem akarja lehetővé tenni. Nem kapott ortopédiai aktív ágyat sem a MÁV Kórház, sem a megyei kórház. Ezt még a törvénytervezet vitájának időszakában annak módosításával sikerült korrigálni.
Jelen helyzetben a megye 420 ezer lakosa az ország többi megyéjétől eltérően nem kap reumatológiai fekvőbeteg-ellátást. Ezen ellátás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakosság számára legközelebb csak Debrecenben lesz a javaslat szerint. Ki viseli a felelősséget akkor, ha a mostaninál jóval több beteg jelenik meg a szolnoki Hetényi Géza Kórházban, mert ellátórendszerek szűnnek meg a megyében, mi lesz a MÁV Kórházban foglalkoztatott 400 dolgozó sorsa? – fogalmazta meg kételyeit a sajtótájékoztatón a polgármester.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek