Egerben még mindig a HospInvesttől tartanak (?)
Közzétéve: 2009. 10. 20. 16:08 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 10. 20. 16:08 -
• 2 perc olvasás
Az egri kórház több milliárdos uniós fejlesztési forrásra számíthat.
Leleplezte magát Sós Tamás, a hevesi megyegyűlés elnöke, mert korábban azt állította, hogy az egri kórház fejlesztése csak magánműködtető bevonásával képzelhető el - jelentette ki kedden Egerben a megyegyűlés Fidesz-frakciójának igazgatója. Ezzel szemben Sós Tamás most bejelentette, hogy az intézmény 4,6-4,8 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrásra számíthat - mondta sajtótájékoztatón Herman István.
Hozzátette: azt gyanítják, hogy a korábbi működtető, a HospInvest visszalopakodik a kórházba. Ugyanis a heol.hu Heves megyei hírportálon szeptember 29-i keltezéssel találtak egy álláshirdetést, amelyben szakorvosokat keres a HospInvest Heves megyébe, Egerbe, Gyöngyösre és Hatvanba, illetve Kiskunhalasra.
Szerintünk újra a funkcionális privatizáció előkészítése zajlik - mondta Herman István.
Tatár László, a Fidesz-frakció vezetője úgy vélekedett: az a veszély fenyeget, hogy kidobott pénz lesz az elnyert összeg, ugyanis a megye, illetve a megye által az intézmény működtetésére létrehozott nonprofit kft. semmilyen fejlesztési koncepcióval nem rendelkezik.
Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a cég nem képes működtetni az intézményt, hiszen a prognózis szerint januárra a kórház hiánya eléri az 560 millió forintot. Vagyis Sós Tamás szakmai felelőssége, hogy teremtse meg a működtetés szakmai hátterét - mondta a politikus.
Sós Tamás az elhangzottakra reagálva az MTI-nek azt mondta: tudomása szerint egy egyéves hirdetés maradt a honlapon, vagyis a Fidesz "árnyékra vetődött". Szerinte tisztában vannak azzal, hogy nincs napirenden a magánműködtető bevonása, vagyis elferdítik a valóságot és békétlenséget keltenek. Megfogalmazása szerint ez a békétlenség vezetett ahhoz, hogy több száz szakdolgozó ma állás nélkül van Egerben, azok akik a Fidesz bíztatására nem írták alá annak idején a HospInvest által kínált munkaszerződést.
Sike Sándor, a heol.hu szerkesztője az MTI érdeklődésére közölte: elképzelhető, hogy egy tavaly feladott hirdetés fennmaradt a honlapon és azt a ráfrissítés dátumával jelenítette meg a program.
A HospInvest Zrt. 2008 novemberében vette át az egri kórház üzemeltetését, majd augusztus 1-i hatállyal visszaadta a megyének, azt követően, hogy csődhelyzetbe került a cég. A megyegyűlés egy nonprofit kft.-t hozott létre az intézmény üzemeltetésére.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek