Egészség-Akadémia decemberben is
Közzétéve: 2009. 11. 30. 12:09 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 11. 30. 12:09 -
• 1 perc olvasás
Tudományosan megalapozott ismeretek a laikusok számára is, ezúttal a felnőttkori betegségek születés előtti eredetéről.

Nagy sikerrel zajlott november elején a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara által szervezett Egészség-Akadémia program, melynek keretében Prof. Dr. Kosztolányi György tartott előadást Genetika, környezet, gyermekfejlődés címmel. Az érdekfeszítő előadáson a vendégek többek között választ kaphattak arra, hogy a mai tudomány állásfoglalása szerint hogyan függenek össze a genetikai folyamatok, a fejlődés és a nevelés, vajon mennyiben határozzák meg tulajdonságainkat génjeink, mennyiben felelős a környezet?
Az Egészség-Akadémia Program tovább folytatódik decemberben is, ahol a decemberre és az eddig lezajlott két évadra tekintettel ünnepélyesebb, az elmúlt két évre visszatekintő programmal egészül ki a megszokott program.
A szervezők sok szeretettel várnak most is minden kedves érdeklődőt 2009. december 7-én 18 órakor Prof. Dr. Sulyok Endre előadására, melynek címe: A felnőttkori betegségek prenatális eredete. Az előadás helyszíne: PAB Székház 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.
Az előadásokat egyrészt interaktív formában zajló beszélgetés követi a jelenlévők közreműködésével, melyet az Egészségtudományi Kar dékánja, Prof. Dr. Bódis József vezet, másrészt az ott elhangzott anyagok a Pécsi Tudományegyetem Universitas Televíziójának segítségével a távol maradó érdeklődőkhöz is eljutnak a Nyitott Egyetem műsor keretében.
Amennyiben szívesen kapna meghívót az előadásokra, az alábbi telefonszámon vagy email címen szíveskedjék jelezni: Kóczán Katalin 72/535-980 katalin.maria.koczan@etk.pte.hu.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek