Egészségház épült Győrasszonyfán
Közzétéve: 2010. 07. 26. 12:19 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 07. 26. 12:19 -
• 1 perc olvasás
A falu orvosai mostanáig hol átszabott tsz-irodában, hol - mint az utóbbi évtizedben - plébánián gyógyítottak.

Rövidesen birtokba veheti Győrasszonyfa és a társult Tarjánpuszta lakossága a mintegy 200 négyzetméteres épületet, amely egyebek között a háziorvosi és a gyermekorvosi ellátásnak, a védőnői és a házi segítségnyújtási szolgálatnak ad helyet - mondta Valiczkó Mihály győrasszonyfai polgármester az MTI-nek hétfőn.
Az új egészségházban mindemellett lehetőség nyílik bizonyos szakrendelések és a betegségek megelőzésére irányuló szűrések lebonyolítására is - hangsúlyozta a község vezetője. Az alkalmi szakrendeléseket és szűrővizsgálatokat a kistérség több településén is meghirdetik majd,hogy az ott élők is élhessenek a lehetőséggel - tette hozzá Valiczkó Mihály.
A létesítmény akadálymentes, rámpák, kapaszkodók, tájékoztató táblák segítik a mozgás-, a hallás és a látássérültek biztonságos közlekedését. Az összesen 62 millió forintos beruházás keretében orvosi műszereket, berendezéseket is vásároltak, az informatikai gépparkot pedig korszerűsítették. A fejlesztéshez közel 52,6 millió forintot nyertek a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán, a fennmaradó hányadot a saját forrás tette ki, amelyet az önkormányzat bankhitelből biztosított.
A 850 éves Győrasszonyfának ez az első újonnan épített orvosi rendelője. A falu orvosai mostanáig hol átszabott tsz-irodában, hol - mint az utóbbi évtizedben - plébánián gyógyítottak - jegyezte meg a polgármester.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek