Egy bázison immár két helikopter
Közzétéve: 2010. 01. 06. 09:37 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 01. 06. 09:37 -
• 1 perc olvasás
Egyetlen BKV-s végkielégítésre kifizettek annyit, mint amennyibe a légibázis belekerült.

Tortával és egy ajándék kabala mentőhelikopterrel köszöntötték a szentesi légimentő bázis dolgozóit kedden a létesítmény megnyitásának első évfordulóján. Amint arról Túri Péter, az OMSZ Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója beszámolt, a szentesi bázison dolgozó mentőorvosokat 2009-ben összesen 385 alkalommal riasztották, ebből 284 esetben vonultak helyszínre, 101 alkalommal pedig beteget szállítottak egyik kórházból a másikba. A legtöbb esetben Békés, míg a legkevesebb alkalommal Csongrád megyében volt szükség a munkájukra.
Túri Péter arról is beszélt, hogy a légibázis létrehozásában segítő települések közül már legalább minden másodikon szükség volt a mentőhelikopterre, így például Nagymágocson, Ópusztaszeren, Csengelén, Mindszenten, Maroslelén, Bakson, Szentesen és Csanyteleken is. Kiemelte: a szentesi bázison még októberben munkába állítottak egy mentőorvosi kocsit is, amivel a téli időszakban olyan időben tudnak menteni, amikor a helikopter nem tud felszállni – Budapesten kívül Magyarországon csak Csongrád megyében dolgozik ilyen mentőorvosi kocsi.
A rendezvényen Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés elnökének kezdeményezésére részt vett több polgármester is azok közül a településvezetők közül, akik annak idején hozzájárultak a légibázis megvalósításához. A politikus azt mondta: „összeszorul az ember szíve, ha belegondol, hogy a BKV-nál egyetlen személynek fizettek ki 100 millió forintot végkielégítésként, csaknem ugyanannyit, mint amennyibe a sok kálváriát megjárt szentesi légibázis összességében belekerült."
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek