Egy gombapaprikás, nyolc beteg
Közzétéve: 2010. 07. 19. 16:08 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 07. 19. 16:08 -
• 1 perc olvasás
A klinikai tünetek alapján gyilkos galócát ehettek, de a toxikológiai vizsgálat még folyamatban van.

Nyolc embert vittek gombamérgezés gyanújával Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba hétfőn - mondta Nagy Gábor, az egészségügyi intézmény orvos igazgatója az MTI-nek. A betegek a putnoki idősek otthonának kisegítői és takarítói.
Nyolcan betegedtek meg a valamelyikük által készített gombapaprikástól. Nagy Gábor közölte, hogy négyük állapota súlyos, ők intenzív kezelésben részesülnek, dialízisen is átestek már; a másik négy ember állapota kielégítő. A klinikai tünetek alapján gyilkos galócát ehettek, de a toxikológiai vizsgálat még folyamatban van. Azt, hogy milyen mértékű májkárosodás érte őket, és szükség van-e esetleg májátültetésre, az elkövetkező időszakban derül majd ki - tette hozzá.
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: az ózdi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Azt vizsgálják majd, hogy ki szedte a gombát, és milyen károsodás, mérgezés érte az érintetteket.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek