Egyetértés az elutasításban

Közzétéve: 2007. 02. 22. 16:34 -

• 1 perc olvasás

Mind a megyeháza, mind a dunaújvárosi közgyűlés egyetért a KD RET állásfoglalásával, amely a miniszter ajánlatát tárgyalásra alkalmatlannak tartja.

A dunaújvárosi önkormányzat által a KD RET-be delegált Cserna Gábor humán alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a január 8-án nyilvánosságra hozott miniszteri ajánlat nem tükrözte az országgyűlési képviselők által előzetesen javasolt ágyszám elosztást, amelyben a képviselők arra hivatkoztak, hogy a három megyében a tízezer főre vetített országos aktív ágyak átlagához képest a régióban húsz százalékkal kevesebb ágy van.

Az alpolgármester úgy vélte, az egészségügyi tanács álláspontjával, miszerint tárgyalásra alkalmatlan a szakminiszteri állásfoglalás, a közgyűlésnek is egyet kell értenie. Frakciótársa, dr. Dorkota Lajos pedig úgy fogalmazott, hogy „mi nem vállalunk közreműködést olyan ügyben, amely véleményünk szerint rossz". A miniszter március 8-án dönt, viselje a döntése következményeit, tette hozzá az egyben országgyűlési képviselő fideszes városatya.

A szabaddemokraták nevében dr. Skaliczky Andrea elmondta, hogy a korábban jellemző háttéralku-megoldások helyett most a miniszter ajánlást tett, és véleményezési, döntési lehetőséget adott a régióknak, ez a döntési metódus eddig nem volt gyakorlat.
A dunaújvárosi közgyűlés többsége (a szocialista frakció  számos tagja is) támogatta a KD RET állásfoglalását kedden.

A Fejér Megyei Közgyűlés ma tűzte napirendjére az állásfoglalással kapcsolatos véleménynyilvánítást. A döntés itt is ugyanaz volt, mint Dunaújvárosban. A KD RET ezen döntésével egyébként azt remélte, hogy az egyeztetések tovább folytatódnak és a miniszter végleges döntése előtt egy megalapozott szakmai érvekkel alátámasztott új javaslatot terjeszt elő.

Kövess minket!

kórházi kapacitás RET kórházi struktúra-átalakítás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek