Éhségsztrájk az egri kórházban
Közzétéve: 2008. 09. 08. 12:06 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2008. 09. 08. 12:06 -
• 2 perc olvasás
Éhségsztrájkba kezdett az egri kórház négy dolgozója hétfőn reggel műszakkezdéskor.

A három orvos és a hozzájuk csatlakozott diplomás szakápoló azt követelik, hogy a hevesi megyegyűlés bontsa fel azt a szerződést, amelynek nyomán a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtethetné a kórházat - közölte Hegyaljai Judit, az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének intézményi vezetője. Ez azt jelenti, hogy az éhségsztrájk határozatlan ideig tart, vagy addig, amíg meg nem szüntetik a kontraktust - tette hozzá.
Korábban az éhségsztrájk mellett egy úgynevezett mozaiksztrájkot is kilátásba helyeztek a "kórházvédők".
Utóbbinak a lényege, hogy egy-egy osztályon valaki mindig sztrájkol, miközben a többiek az ő munkáját is ellátják. Vagyis az akció nem befolyásolja a betegellátást. Ennek megindítására a jövő hét elején kerülhet sor - közölték korábban sajtótájékoztatón a "kórházvédő bizottság" tagjai.
Ezzel egy időben felkérték az EDDSZ vezetését, hogy egy országos szolidalítási sztrájk koordinálásával támogassa kezdeményezésüket - mondta akkor Hegyaljai Judit.
Tóth Katalin reumatológus elmondta: a sztrájk megkezdése előtt orvosi vizsgálaton estek át. Ha viszont kidőlnek, vagyis nem tudják folytatni a sztrájkot, önként jelentkező kollégáik átveszik tőlük a stafétát. Mindeközben folytatják a betegellátást, ugyanis semmilyen paragrafus nem mondja ki, hogy éhségsztrájk közben nem lehet dolgozni - szögezte le. Pőcze Istvánné szakápoló azt hangsúlyozta, hogy kizárólag kristályvizet vesznek magukhoz és folyamatos laborvizsgálati eredményekkel bizonyítják munkaképességüket - mondta az éhségsztrájkoló egészségügyi dolgozó.
A szocialista vezetésű megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.
A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.
A HospInvest Zrt. augusztus közepén adta be a működési engedély iránti kérelmét a népegészségügyi szolgálathoz, ám a hatóság hiánypótlást rendelt el.
Ebben a helyzetben a cég arra kérte a Heves megyei önkormányzatot, hogy 60 nappal hosszabbítsa meg az intézmény átvételére kapott, szeptember 1-én lejáró határidőt, a testület pedig eleget tett a kérésnek.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek