Elbocsátások: korai a határidő
Közzétéve: 2007. 03. 06. 09:44 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 03. 06. 09:44 -
• 2 perc olvasás
Minimum annyi dolgozót kell majd elküldeni a Baranya megyei kórházból, ahány ágyat megszüntet a minisztérium.
![]() |
Az önkormányzat igyekszik ugyan figyelembe venni az érdekképviseletek megjelölt szempontjait, ám a helyhatóság sem tud lépni mindaddig, amíg az ágyszámok nem véglegesek.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a küszöbön álló ágyszám-leépítés ügyében a frakciók között minimális tájékoztatás sem volt, azaz a lista újabb változatát - amely vélhetően már a végleges verzió- csak kézen-közön ismerhették meg a megye vezetői. ( E tényt Hargitai János elnök nyílt levélben a szocialisták szemére is vetette.)
Ezek után könnyen elképzelhető, milyen a hangulat a megyei kórházban. Mindenki rendkívül feszült, ideges, senki nem tudja, vajon azok között lesz-e, akik maholnap az utcára kerülnek – fogalmazott Perényi. Sokan már több évtizede az egészségügyben teljesítenek szolgálatot, szakképesítésük pedig egy-egy adott területhez köti őket. Naponta kérdezgetik: mi lesz velünk? Válasz azonban egyelőre nincs.
Azt azért a döntéshozóknak is tudniuk kellene, hogy az egészségügy nem csavargyár, ahol élettelen tárgyak mellől bármikor ki lehet emelni, vagy ide-oda lehet rakosgatni embereket. Ez esetben nem „csak" ágyak tűnnek el, hanem velük együtt élő emberek is. Aki pedig már egyszer kikerül az egészségügyből és megpróbál más területen megkapaszkodni, akkor sem jön vissza a gyógyításba, ha később kiderül: mégis csak szükség lenne rá. Mondjuk a krónikus, vagy a geriátriai ellátásban...
Az általános hazai kórházi helyzetet látva, óvatos jó tanácsként elmondható: most csak azok forduljanak az egészségügyhöz, akik valóban betegek – fogalmazott a szakember. A szakszervezeti vezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a minisztérium szerint április elsejétől már a megváltozott kórházi struktúra szerint működhetnek az intézmények. Ezt azonban nem lehet a leépítésekkel együtt levezényelni. Már csak azért sem, mert a tömeges elbocsátásoknak szigorú jogi szabályaik, illetve meghatározott idejű korlátaik vannak ( például kötött felmondási idő,) melyeket minden munkáltatónak – esetünkben a megyei közgyűlésnek – be kell tartania – állítja az alelnök. Perényi szerint mindenképpen nagy csata várható, mert bár a szakszervezet nem szólhatott bele a kórházreform szakmai terveibe, a dolgozók érdekeiért viszont kötelessége kiállnia.
Az elbocsátások első hulláma már elérte a PTE klinikáit is. Szám szerint már összeállt a lista, ám az intézményvezetőkre hárul az a „hálás" feladat, hogy kijelöljék: kiknek kell majd menniük. Információink szerint azonban – mivel a szubjektivitás lehetősége adott - nem minden esetben azok kerülnek fel a listára, akiknél ez akár szakmailag, akár a tudományos fokozat tekintetében valóban indokolt. Azaz: hiába a PhD, vagy a szakvizsga, mindez nem jelent mindenkinek védelmet.
Emellett baranyai orvos körökben óriási felháborodást keltett a kaposvári kórház intézetvezetőjének minapi nyilatkozata, miszerint legalább ötven hazai kórházat kellene ahhoz bezárni, hogy a reform valóban elérje eredeti célját. A még finomabb hangvételű megjegyzések is arról szóltak: vajon hasonló véleményen lenne-e a professzor akkor is, ha mondjuk a súlyponti státuszt és plusz sebészeti ágyakat kapott kaposvári kórházban is felére csökkentették volna az ágyszámokat?
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek