Élére állították a forintot

Közzétéve: 2010. 05. 13. 13:07 -

• 5 perc olvasás

Már mutatkoznak a válságkezelési intézkedések eredményei a dunaújvárosi kórházban.

Weborvos Archívum

Politraumatizált beteghez hasonlítja a hazai egészségügyet dr. Pók Tibor, aki a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban önkormányzati szakértőként segíti az intézmény gazdálkodását. A szakértő szerint nominál értéken legalább kétszáz milliárd forintot vontak ki a rendszerből, miközben az orvostechnológiában árrobbanás történt, megnőttek a rezsiköltségek. Emiatt lehetetlen helyzet alakult ki, a pengeélen táncoló intézményeket, köztük a dunaújvárosi kórházat is, lényegében a beszállítók, szolgáltatók tartják fenn.

A jelenlegi menedzsment 1998-ban vette át az akkor műszakilag és orvostechnológiai szempontból erősen amortizálódott állapotban lévő intézményt, tájékoztatta lapunkat dr. Máté-Kasza László, a kórház főigazgatója. Akkoriban 276 millió forintos számlatartozása, 120 millió forintos ki nem fizetett ügyeletei díjterhe és az OEP felé 170 millió forintos konszolidációs hiteltörlesztési kötelezettsége volt az intézménynek, ami összességében közel 600 milliós tartozásállományt jelentett.

 
Egy jó év után nehéz esztendők következtek

A gazdaságilag legsikeresebb év 2006 volt, ekkor alakult át gazdasági társasággá a kórház, amely év végére 238 millió forintra csökkentette szállítói kinnlevőségét. Meglehetősen jó, anyagilag stabil helyzet jellemezte a gazdálkodást, miközben számos komoly fejlesztést hajtottak végre az állami, önkormányzati és saját, jelentős mértékű többletbevételeik terhére – ekkor még ugyanis 420-440 millió forintos havi finanszírozásban részesültek. Ugyanakkor 2006 végétől megindult a forráskivonás, amelynek többéves útját olyan finanszírozástechnikai módszerek jelzik, mint a teljesítményvolumen-korlát (tvk), az időlimit bevezetése, a degresszív elszámolás, a lebegtetett súlyszám és német pontszámérték, majd 2010-tól a továbbcsökkentetett havi fix tvk-keret alkalmazása mind a járó-, mind a fekvőbeteg-ellátásban.
Összehasonlításképpen 2006-ban még 2200-2300 havi súlyszámot finanszírozott az OEP a jelenlegi jellemzően 1500-1600-zal szemben. A radikális csökkenés negatív hatását fokozza, hogy a súlyszám finanszírozása az elmúlt három évben nem követte a szektorra jellemző inflációs mértéket. Ebből a finanszírozási deficitből bármely kórház esetében lekövethető a szállítói állomány növekedése, állítja sokak véleményével egyezően a főigazgató.

Kritikus helyzet – válságkezelési program

2010 elejére olyan kritikus méretet ért el a számlaállomány-növekmény, hogy az önkormányzat szakértő bevonásával válságkezelési program kidolgozását és végrehajtását rendelte el. A kórház menedzsmentje által elkészített Pók Tibor önkormányzati szakértővel egyeztetett válságkezelési tervet a közgyűlés el is fogadta zárt ülésen áprilisban.

Elsőként a felülvizsgálták a beszállítói oldal partnereivel kötött szerződéseket, ennek köszönhetően jelentős adósságkedvezményt sikerült elérniük, illetve megállapodtak az adósságtörlesztés átütemezésében. Ennek eredményeként nem indult felszámolási eljárás az intézmény ellen.

Mint Pók Tibor elmondta, hajlandók voltak engedni a partnerek, a kórház pedig tudott valamennyit fizetni számukra:
– Az egészségügy szolgáltatójának és beszállítójának lenni világviszonylatban sem rossz üzlet. A piac ugyanakkor fel van osztva: aki önkényesen kilép, azt a jobb idők reményében bennmaradók soha nem fogják visszaengedni. Így ez egyfajta befektetés is a beszállítóknak, akik nagy terhet viselnek, sokszor banki hitelre szorulnak, és a nyereségük egy részéről is le kell mondaniuk, ám cserébe hosszú távon megmaradnak a piacon.

A szerződések újratárgyalása mellett minden területre szigorú takarékossági intézkedéseket vezettek be, amely lényegében minden kiadási tételt érintett. A létszámleépítés és bérelvonás nem képezi részét az intézkedési tervnek, ugyanakkor a kórház létszámfelvételi stopot hirdetett.

Csak a vis maior esetekre van tartalék

A kórházban minden hét azzal kezdődik, hogy a kontrolling rendszer maximális kihasználásával elemzik a bevételi, kiadási egyenleget, a költségek féken tartását. A stratégiai igazgató, dr. Mészáros Lajos azonban akár egy héten belül is beavatkozhat az osztályok működésébe, hogy a tervezett teljesítményeket el tudják érni, és az ahhoz megállapított költségkereteket tartani tudják. A sürgősségi ellátásnak mindenképpen meg kell valósulnia, ám a tervezett ellátásokban és a betegelőjegyzésben is koordinációs feladatot kell betölteni: a szakmai tevékenységet hozzá kell igazítani a tvk-hoz és a költségkeretekhez.

Ma már nem tartanak raktárkészleteket, hanem „just in time" rendelnek meg mindenből annyit, amennyire szükségük van. Csak a vis maior helyzetek kezelését szolgáló biztonsági tartalékkal rendelkezik a kórház, nem parkoltatnak feleslegesen pénzt semmiben,
– A végrehajtás eredményei már szépen mutatkoznak, eddig az egymilliárd forint feletti szállítói állományból kétszázmillió forintot tudtunk lefaragni – számol be az eredményekről dr. Máté-Kasza László azzal, hogy csak az adósságállomány szinten tartása lehet a cél, hiszen jelentős megtakarítás vagy akár a nullszaldó elérésre a jelenlegi viszonyok között képtelenség. A havi négyszázmillió forintos működési igénnyel szemben jelenleg csak 300-330 millió forint érkezik az intézmény számlájára.

Ehhez a csomaghoz tartozik egy struktúraátalakítási terv, amely igazodik a fejlesztési programhoz. Két kiemelt eleme a sürgősségi betegellátás fejlesztése, és a Központi Műtőblokk, új intenzív osztály és diagnosztikai központ kialakítása. Komoly munkával elért törekvése valósul meg az intézménynek az elért, többmilliárdos fejlesztési források megszerzésében.

A fejlesztést összhangba kell hozni az optimális kubatúra kialakításával. A korábbi, túldimenzionált alapterületet ezért úgy csökkentik, hogy egyben funkciócentralizációt is végrehajtanak. Kivonulnak az úgynevezett „zöld" rendelőintézetből, és a Központi Műtőblokk átadás után a kórházban felszabaduló helyekre is beköltöznek. A vízgyógyászati részleg új helyen, a dunaújvárosi élményfürdőben kapott helyet, egyelőre azonban nem sikerült megnyitni, így ezeket a kapacitásokat nem tudják kihasználni.

Kis mozgástérben lehet gondolkodni

Az önkormányzat részéről az a szándék fogalmazódott meg, hogy maradjon meg a 130-140 ezer lakos ellátásért felelős kórház, ugyanis szemben más megyékkel, Fejérben az ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma az országos átlagnál alacsonyabb. Lényegében két komolyabb kórház található a területén, így az intézmények nem konkurensei egymásnak, ráadásul elhelyezkedésük is olyan, hogy feltétlenül indokolttá teszi fennmaradásukat. A megyei kórházzal egyeztetett módon megyei szakmai koncepció kialakítását tartják szükségesnek, amelyben egymást erősíti a két intézmény a feladatokat megosztásával.

Növelni akarják a nem OEP-finanszírozott tevékenységeik bevételeit: megindult a plasztikai sebészet, szemészeti vonatkozásban térítés ellenében elvégzett szolgáltatásokat terveznek, a sebészet-traumatológiai osztályon a törvény által szabályozott keretek között VIP-szolgáltatásokat szeretnének nyújtani.

Bár kicsi a mozgástér, de további elképzelések is vannak, ilyen például az energiaracionalizálás. Jelenleg teszteket végeznek a led-világításra való átállásra, amely olyan jelentősnek ígérkező megtakarítást mutat, hogy beruházói támogatással érdemes lesz meglépni.
Bíznak abban is, hogy az OEP felé fennálló 700 milliós követelésükből is befolyik legalább a fele, hiszen szó van róla, hogy a két hónapos finanszírozási csúszást egy hónapra rövidítik – ez is stabilizálná a helyzetet.

Az elsődleges cél a működőképesség megtartása – fogalmaz Pók Tibor: az ellátás színvonala nem csökkenhet, szeretnék, ha a betegek elégedettségi mutatója, az ellátáshoz való hozzáférés nem romlana. A kiút olyan központi intézkedéssorozat lehet, amely mind szervezésben, mind struktúrában új ellátási rendszert hoz létre új finanszírozási szisztémával. Akkor elképzelhető, hogy nemcsak Dunaújvárosban, hanem országosan is hatékonyabban finanszírozható, működő egészségügy alakul ki a jelenleginél, és nem biztos, hogy ehhez sokkal több pénz kell.

Kövess minket!

dunaújvárosi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek