Elfogadhatatlanok a miniszter számai

Közzétéve: 2007. 01. 11. 17:35 -

• 1 perc olvasás

A betegek és az intézmények számára egyaránt aggályos a térségre szabott ágyszámkeret.

Nógrádi Zoltán

– Ha megvalósulnak a most körvonalazott tervek, az azt jelenti, hogy Csongrád megyében több ezer olyan ember lesz, aki nem esik egyik súlyponti kórház 50 kilométeres körzetébe sem, ezzel pedig a minisztérium a saját maga által hozott jogszabályt szegi meg. A Szegedi Tudományegyetemen pedig az oktatás és a kutatás is kárát láthatja annak, ha az ambuláns ellátási feladatok az ugyancsak regionális feladatköröket betöltő klinikákra zúdulnak – fogalmazott Nógrádi Zoltán.

Amint arról a Weborvoson írtunk, a régióban a múlt héten Kecskeméten 72 résztvevővel alakult meg az egészségügyi tanács, amely első érdemi ülését pénteken tartja Békéscsabán. Nógrádi Zoltán elmondta: a Csongrád Megyei Önkormányzat nevében közös előterjesztésre tesznek javaslatot, amelyben kezdeményezik, hogy a minisztérium dolgozzon ki új, előzetes szakmai egyeztetésen alapuló javaslatot. A politikus hozzátette: elismerik azt, hogy lehet csökkenteni az ágyszámokat, ám meglátása szerint ennek nem lehet a módszere az, hogy felülről oktrojált diktátumot hajtassanak végre a fenntartókkal, s ezzel – mint fogalmazott – ellehetetlenítsék az intézmények működését.

Kövess minket!

RET kórházi struktúra-átalakítás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek