Emberi problémák kórházi környezetben

Közzétéve: 2006. 05. 04. 15:09 -

• 2 perc olvasás

Egyszerű beszélgetéssel megoldható a legtöbb betegjogi probléma Balassagyarmaton.

Siklósi Miklós

Nógrád megye lakosságának ellátását mindössze két betegjogi képviselő végzi. Egyikük, Gerőcs Katalin a megye keleti felében, Salgótarjánban teljesít szolgálatot. Siklósi Miklós pedig a megye nyugati felében élőket képviseli. A rá bízott területen több mint százezren élnek, közülük minden negyedik cigány származású. A kulturális különbözőségből adódó feszültségeket azonban az egészségügyben jelenleg nem tudják kezelni.

Siklósi Miklósnak a vajdákkal, cigányönkormányzati vezetőkkel való egyeztetés hozta az első sikereket. Mint mondja, rendszeresen elment azokra a rendezvényekre, ahol kórházi környezeten kívül találkozhatott ügyfeleivel, vagyis az egészségügy pácienseivel. A  roma vezetők bizalmának megnyerésével képes volt elérni, hogy a konfliktusos helyzetben legyen kire támaszkodnia, s őt magát és a véleményét sem pusztán hivatala miatt fogadják el. Így aztán ha egy kórházi osztályon nehezményezik, hogy egy beteghez népes család jön látogatóba, s esetleg a szokottnál nagyobb a hangjuk, ő minden valószínűség szerint jobban le tudja hűteni a kedélyeket, mint a biztonsági őr.

Hozzá havonta harminc-ötven ügyfél fordul. A betegjogi képviselő meggyőződése szerint igaz, hogy alulfinanszírozott az egészségügy, s Balassagyarmaton is érezhetően kevés az ápolószemélyzet és a szükségesnél kevesebb az orvos, a legnagyobb probléma mégis a kommunikáció és a jogok ismeretének hiánya. A túlhajszolt egészségügyi dolgozóknak nincs türelmük mindazokhoz a járulékos dolgokhoz, amelyek megoldása jótékonyan hatna a kórház, rendelőintézet vagy körzeti rendelő mindennapi életére, az ott dolgozók munkájára, közérzetére is.
Az egyébként másik intézményben ápolási igazgató beosztású szakember úgy látja, ha valakit sérelem ér az egészségügyben, mindenképp forduljon betegjogi képviselőhöz. De ne feltétlen egy kártérítési per reményében, hanem elégedjen meg azzal, ha a problémája megoldódik.

Kövess minket!

betegjogi képviselő
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek