Erdélyben szűrtek a szolnoki orvosok
Közzétéve: 2008. 10. 22. 09:08 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 10. 22. 09:08 -
• 1 perc olvasás
A szolnoki orvosok öt nap alatt 556 beteget vizsgáltak meg az erdélyi Kászonaltíz településen.

A szolnoki Megyeházán tárgyjutalmat és emléklapot kaptak azok az orvosok, szakdolgozók és segítők, akik közreműködtek az erdélyi Kászonaltíz településen szervezett egészségügyi szűrőprogramban.
Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte azt a 20 személyt, akik önkéntesen, külön díjazás nélkül vettek részt a szeptember 22-26. között zajló programban, illetve hozzájárultak a sikeres megvalósításhoz. A megyei orvosi kamara elnöke, Rédl Jenő - aki a csoport egyik tagja volt - elmondta: hét orvosi szakma kiválóságai utaztak ki a kászonaltízi szűrőprogramra. A munka rendkívül fontos volt, mert az ottani lakosság egészségügyi szakellátásokhoz való hozzáférése korlátozott. A szolnoki orvosok sok beteget kiszűrtek, aminek oka volt az is, hogy a kinti háziorvos igen nagy területet lát el, illetve a felszereltsége is jóval szerényebb, mint az anyaországbeli kollégáié.
A szolnoki orvosok – akik között szemész, kardiológus, diabetológus-belgyógyász, gyermekgyógyász, urológus, bőrgyógyász és radiológus is volt – az öt nap alatt 556 beteget vizsgáltak meg. Mivel több beteg több szakorvosnál is megfordult, így az esetszám 1185 volt. A Kászonaltíz községben megvalósított szűrőprogramra a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés egymillió forint fedezetet biztosított, a Hetényi Géza Kórház-rendelőintézet pedig adományból származó 500 ezer forint értékű gyógyszert, és vitaminokat vitt ki az erdélyi településre. A szolnoki orvoscsoport tervezi, hogy jövőre folytatják a programot.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek