Falun nagyobb az esély nyelőcsőrákra

Közzétéve: 2006. 11. 10. 13:41 -

• 1 perc olvasás

Bács-Kiskun megyében a legmagasabb az országban az egy főre eső alkoholfogyasztás. Az alkohol a nyelőcsőrák fő kockázata.

Prof. Dr. Csíkos Mihály

Hazánkban az egy főre eső alkoholfogyasztás Bács-Kiskun megyében a legnagyobb. Érdekes módon a nyelőcsőrákos betegek háromnegyed része falun él, mivel az alkoholfogyasztás itt nagyobb. Kimutatható, hogy bizonyos – alkoholfogyasztással többnyire együtt járó – szakmákban, mint: italboltvezető, borgazdasági dolgozó, fuvaros, a nyelőcsőrák gyakoribb.

Dr. Nemes András „Az apró gyermekek külső és belső nyavalyáiról" szóló előadásában Pápai Páriz Ferenc 1690-ben írt Pax Corporis című művét ismertette, amely az első magyar nyelven írt orvostudományi mű. Tanácsaival nem csak a betegeken próbált segíteni, hanem az egészséges életmód kialakítását is szorgalmazta. Műve valódi felvilágosító munka. Dr. Szalay Miklós „Akupunktúra az onkológiai rehabilitációban" címmel tartott előadást. Tizennégy beteget teszteltek ezzel a módszerrel. Kiderült, hogy minden betegnél javulást észleltek. A rosszullétek 53 százalékról 7 százalékra csökkentek. Az akupunktúra hatékonyan javította a betegek képességét a napi tevékenységeik – öltözködés, lépcsőzés fel-le – elvégzésében. A kutatás megállapítása szerint az akupunktúra, mint módszer, alkalmas az onkológiai beteg rehabilitására, oly módon, hogy kiegészíti a hagyományos kemo-és sugárterápiát.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Díjat kapott dr. Kazsuba Attila, a Jászberényi Erzsébet Kórház részlegvezető főorvosa. A kitüntetést az endoszkópos diagnosztika és terápia területén végzett kimagasló színvonalú tudományos tevékenységéért, példaértékű, a magyar egészségügy tekintélyét növelő munkájáért adta át a főorvosnak Kiss János, a megyei önkormányzat alelnöke Szolnokon, a Tudomány és Technika Házában.

Kövess minket!

alkohol alkoholizmus nyelőcsőrák
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek