Fogászati magánklinika nyílt Sopronban

Közzétéve: 2015. 11. 21. 07:48 -

• 2 perc olvasás

Az építkezés és eszközbeszerzés 1,4 milliárd forintos költségét a tulajdonos fedezte.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a pénteki átadáson nagyszerűnek nevezte, hogy Magyarországon olyan vállalkozások is vannak, amelyek családi tradíciókon alapulnak. A Tóka család harmadik generáció óta foglalkozik fogászati gyógykezeléssel.

Azt mondta: a magyar gyógyászati turizmusnak az egyik zászlóshajója lesz a klinika, és az ágazat exportképességét is erősíteni fogja.

Tavaly az egy napra turisztikai céllal Magyarországra érkező mintegy 7 millió külföldi 19,5 százaléka a gyógy- és egészségturizmus szolgáltatásait vette igénybe. A gyógy- és egészségturizmus keretében több napra érkező 1,3 millió külföldi mintegy 10 ezer vendégnapot töltött itt, és 180,6 milliárd forintot költött, ez a külföldiek összes költésének 16,9 százaléka - mondta a kamarai elnök.

A legtöbben, mintegy 54 ezren Ausztriából, 43 ezren Németországból, 19 ezren pedig Csehországból érkeztek.

A belföldi vendégforgalomban a 15 millió hazai vendég közül 581 ezren vették igénybe a gyógy- és egészségturizmus szolgáltatásait, és a belföldi látogatók által elköltött 294,6 milliárd forintból a gyógy- és egészségturizmus 25,5 milliárd forintot tett ki, ez a költések 8,7 százaléka - ismertette a kamara elnöke.

Tóka József, a magánklinika tulajdonosa elmondta, hogy kilenc fogorvosi rendelőt, fogtechnikát, sebészeti műtőt és betegszobákat alakítottak ki, amelyeket modern eszközökkel szereltek fel.

Hozzátette: három hónap múlva elkészül az öt általános orvosi rendelő is, felszerelésük további 100 millió forinttal növeli a beruházás költségeit.

A klinikán jelenleg 32 ember dolgozik, a beruházás teljes befejezése után további ötven új munkahely jön létre.

Elmondta azt is, hogy a klinikán valamennyi ambulánsan elvégezhető beavatkozást elvégezhetnek, az általános fogorvosi kivizsgálásoktól kezdve a komolyabb implantátumok beültetéséig.

Az ellátottak 90 százaléka külföldi - tette hozzá a klinika tulajdonosa.

Kövess minket!

egészségturizmus - gyógyturizmus
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek