Gyulai polgármester: kellett az ágyszámcsökkentés

Perjési Klára, Gyula szocialista polgármestere szerint fájdalmas, de racionális lépés az ágyszámok csökkentése.

– Többször elhangzott az utóbbi időben, hogy az egyébként is számos hátránnyal küszködő Békés megyét az egészségügyi reformmal újabb csapás érte. Ön másként látja?

– Azon kevesek közé tartozom, akik egyetértenek az egészségügyi reform lépéseivel. Húsz éve vártunk arra, hogy végre megtörténjen a struktúra ésszerűsítése, átalakítása, ám ezt a gyorsan elhasználódó egészségügyi miniszterek és egészségpénztári vezetők állandó váltakozása közepette senkinek sem sikerült megvalósítani. Csaknem minden eltorzult az egészségügyben, az intézmények kapacitásától kezdve a gyógyszerkassza elszabadulásáig. A közelmúltban megalkotott törvénycsomag végre az elvárt irányú változást hozhatja még akkor is, ha jól felkavarja az állóvizet.

– A „felkavarás" kifejezéssel sokan egyetértenek, viszont nem éppen pozitív értelemben. Az orvosok jelentős része szerint nem jobbítás zajlik, hanem pusztítás.

– Egykori egészségpénztári ellenőrző főorvosként pontosan tudom, hogy az intézményekben hány üres ágy volt. Közismertek azok a technikák, amelyek révén az egyes kórházak, osztályok fantom betegekkel pótolták a hiányzó igazi betegeket. Legalább egyszer csaknem mindenki szembesült már azzal, hogy a zárójelentése szerint még akkor is a kórházban feküdt, amikor valójában már rég hazaengedték. És nem beszéltünk még azon betegekről sem, akik rehabilitáció vagy szociális indok miatt fekszenek kórházban. Az ő helyzetükön segít az a hétezer krónikus, rehabilitációs és ápolási célt szolgáló ágy, amely többletként jelenik meg a rendszerben. A valótlan ellátások jelentése egyébként nem az orvosok hibája, mivel a finanszírozási rendszer anomáliájából alakult ki kórházi körökben az az össznépi játék, ami a források megszerzése érdekében folyt. Az intézmények felett az ÁNTSz szakmai felügyeletén túl gyakorlatilag semmilyen kontroll nem működött, senki nem koordinálta az egyes régiókban vagy megyékben, hol van valójában szükség újabb és újabb osztályok, egységek, nagy értékű diagnosztikai és terápiás eszközök beszerzésére. Nem csoda tehát, hogy eljutottunk egy olyan helyzetig, amelynek fenntarthatatlansága miatt kénytelenek vagyunk változtatni. A mostani érdeksérelmek nagy vérveszteségnek tűnnek, de csak azért, mert most olyan helyzetet kell orvosolnunk, amelynek egy ésszerű szisztéma működése esetén nem is lett volna szabad előállnia. Egy-egy betegséget, illetve annak a gyógymódját rendszerint a halogatásból eredő szövődmények tesznek igazán fájdalmassá: ez játszódik le most az ágazatban.

– Nem tart attól, hogy egykori kollégái árulónak tartják majd azért, mert kiáll a leépítések mellett, holott azoknak sokfelé szükségszerű következményei lesznek az elbocsátások?

– Látni kell az összefüggéseket: minden feladatot annyi eszközzel kell ellátni, amely ahhoz feltétlenül szükséges. A mesterségesen felduzzasztott ágyszámok egyenes következménye a felduzzasztott létszám. Ha az indokolatlan ágyszámhoz társuló indokolatlan létszámot leépítjük, az lehet, hogy pillanatnyilag kedvezőtlen az állásukat vesztőknek, de elsőrendű érdeke hosszú távon az egész országnak, még nekik is. Ha jobban körbenéz, azt látja, hogy nem minden intézményvezető panaszkodik. Ahol az elmúlt években nem a finanszírozási rendszer hibáira koncentráltak, hanem a térség valós szükségleteihez közelítve átalakították az intézményi struktúrát, ott most kisebb-nagyobb korrekción túl nincs szükség vészforgatókönyvekre. Ha kialakul egy racionális, fenntartható rendszer, akkor az abban dolgozók is jobban megtalálják majd a számításaikat. Az egészségügyi reform nemcsak abban hoz változást, hogy igazságosabb, hozzáférhetőbb, jobb ellátást nyújt a betegeknek, hanem az eredmények beérésével kedvezőbb munkafeltételeket, magyarul kevesebb munkát és magasabb béreket is eredményez a benne dolgozóknak.

– Számomra pedig általánosabbnak tűnik az a vélekedés, hogy magasabb bérekre azok a kirúgott fiatal orvosok számíthatnak, akik elmennek külföldre dolgozni. A kezdeti jelek pedig nem azt mutatják, mintha a betegek olyannyira nyugodtak lehetnének. Amint azt jósolják, nemcsak a meglévő várólisták nyúlnak majd meg, hanem olyan területeken is be kell vezetni a lajstromot, ahol ez eddig elképzelhetetlen volt. Számos betegnek többet kell majd utaznia, s azt is többen előrevetítik, hogy nem tudják majd ellátni a pácienseket, súlyos betegségben szenvedők lesznek kénytelenek várni a sorukra. Mindez miért is érdekünk?

– Ezek a kijelentések ma mind spekulációnak tekintendők. Az élet néhány hónap alatt be fogja bizonyítani azt, hogy ezek mennyire valós félelmek. Szerintem nem azok.

– De van, ami már mostanra bebizonyosodott: például az, hogy az eddiginél is kevesebben mennek el a szűrésekre, mivel azok jelentős részéért is fizetni kell.

– Elő kell segíteni a szemléletváltást: az egészségbe nemcsak az államnak, hanem az állampolgároknak is be kell fektetniük. El kell fogadniuk azt, évente néhány száz forintot rá kell szánni arra, hogy nagyobb eséllyel maradjanak egészségesek. A szűrővizsgálatokra elmenni egy jó befektetés, amivel nagyon sok baj megelőzhető. Általában nem vesszük komolyan azt, ami ingyen van.

– Ha nem kapkodnának ennyire, akkor nem lenne ennyi hiba.

– Bármennyi ideig is tartanának az előkészületek, az előzetes egyeztetések, egy ekkora rendszer átalakítása sosem lehet hibátlan, elkerülhetetlenek bizonyos módosítások. Az előkészítő szakasz elnyújtása nem vezetett volna eredményre, mert az ágazatban a status quo fenntartásában érdekeltek és az egészségügyben politikai frontot nyitók számára nem az egyeztetések, hanem az újabb és újabb szabotázsakciók színterét jelentette volna. A destrukciónak az a veszélye, hogy azzal magunkra rogyaszthatjuk az egész ingatag rendszert. Bízom ugyanakkor abban, hogy a józan orvosok és egészségügyi dolgozók vannak többségben, akik elfogadják a változtatás kényszerét akkor is, ha annak ára van.

– Az árat Gyulán is megfizetik, s nemcsak a vizitdíjban. A tüdőkórház aktív ágyainak több mint felét leépítették, s a megyei kórházban is méltatlannak tartják a gyermekosztály ágyainak nagymértékű elvonását. Az eddigiekből az következik, hogy gyulai polgármesterként egyetért ezekkel a lépésekkel is.

– Az, hogy a reform lépéseit támogatom, nem jelenti azt, hogy kritika nélkül minden részletkérdésben egyetértek. A gyulai tüdőkórház aktív ágyszámainak drasztikus csökkentését magam is sajnálom, hiszen egyre több a térségünkben is az asztmás és a tüdőrákos beteg, akiket el kell látni. Ugyanakkor nem szabad tovább az ágyszámok bűvöletében élnünk, s folyamatosan kongatni a vészharangokat. Sokan megfeledkeznek ugyanis arról, hogy összességében a tüdőkórházban mindössze egyetlen eggyel lesz kevesebb az ágyak száma, mint eddig, azaz a kezeléseket a krónikus és rehabilitációs ágyakon lehet folytatni. A nagy kérdés természetesen az, hogy maradhat-e ennyi aktív ággyal önálló szakkórház? Nem akarok olyan részkérdésekbe belemenni, ami nem a szakmám, de az álláspontom valamennyi csökkentett aktív kapacitású ágyszámmal kapcsolatosan az: ki kell próbálni. Az első hónapok eldöntik, hogy az új struktúrában milyen rend szerint lehet ellátni a betegeket. Ha a tüdőkórházban, a gyulai gyermekosztályon vagy a kórház bármelyik másik részlegén ellátási gondok keletkeznek, én leszek az első, aki ennek megoldásáért minden létező fórumon ki fogok állni. A minisztériumi intézkedéseket papírra írták, azok egyike sincs kőbe vésve: tapasztalatom szerint értelmes kompromisszumokra eddig is hajlandó volt a szaktárca, s biztos vagyok benne, hogy azoktól ezt követően sem zárkózik el.