Három műszak, rossz fizetés, útilapu

Közzétéve: 2007. 04. 05. 11:01 -

• 2 perc olvasás

A kereskedelmi multicég legszívesebben az egészségügyből érkezőket foglalkoztatja.


Még mindig nem lehet ép ésszel felfogni azt, ami körülöttünk zajlik. Az egyik, kirúgásra esélyes nővér elmondta: nem mentem el, amikor tíz éve a kollegáim százai menekültek a magyar egészségügyből a megélhetést sem biztosító fizetések miatt, mert hivatásomnak tekintettem a munkát, amely a betegekhez kötött. De soha nem hittem volna, hogy a sok év ügyeleteinek és a hétköznapok három műszakjainak sorát - amelyekért a megbecsülés csupán a gyógyult gyerekek mosolya volt - lábamra kötött útilapu zárja le.


Az aktív ágyak radikális csökkentése után március 28-án hozta meg kényszerű döntését a megyei önkormányzat: mintegy kétszáz dolgozót elbocsát Az ezzel kapcsolatos egyeztető tárgyalások megkezdődtek, a leveleket várhatóan március tizenhatodika után postázzák.

Még elején vagyunk az egyeztetésnek, 3-4 olyan részleg van, amelyről már sikerült dönteni, de az elbocsátandók neve még számunkra sem ismert – tájékoztatott a jelenlegi helyzetről Perényi József, érdekképviseleti vezető, az Országos Munkástanácsok alelnöke, a Regionális Munkaügyi Tanács tagja.
A szakember kiemelte: elsődlegesen a szakképzett dolgozókat próbáljuk megmenteni. Mindez azért fontos, mert április elseje után a megyei kórházban megszüntették ugyan az aktív ágyak 41 százalékát, az intézmény kapott viszont 270 krónikus ágyat, melynek többsége egyelőre üresen áll.


Azért nem lehet az érdemi munkát elkezdeni, mert mindenki abban reménykedik, hogy talán visszakap az intézmény aktív ágyakat. De nem ismerjük sem a finanszírozást, sem pedig a járóbeteg szakrendelések konkrét óraszámát.


Perényi József megérti az elkeseredést, hiszen a gyerekkórház két éve már átesett egy traumán. Ekkor szűnt meg gazdasági függetlensége és integrálták a központi telephelyhez, ami akkor is jelentős létszámleépítéssel járt.


Az elbocsátások egyelőre 178 dolgozót érintenek, akik egy része szerződéses jogviszonyban áll a kórházzal, többen közülük nyugdíjba vonulásukat kérték, de néhányan feltették a kezüket, és egyszerűen elmennek.


Van ugyan a megyei kórháznak még 22 üres státusza, de ezt egyelőre nem merjük megszüntetni. Július elsejétől minden munkával eltöltött idő munkaidőnek számít, maximálisan csupán hat ügyelet vállalható, ami gyakorlatilag már kitölti a havi munkaidő felét. Emberre tehát itt is szükség lesz. Az érdekképviselet már korábban felvette a kapcsolatot a regionális munkaügyi központtal, ahol megígérték: minden segítséget (átképzési lehetőséget) biztosítanak majd, de munkahelyeket ők sem tudnak varázsolni.


- A napokban tárgyaltam a központ egyik vezetőjével, aki érdekes, és egyben elgondolkodtató tényre hívta fel a figyelmet: az egyik kereskedelmi multi meghatározó szakembere jelezte, hogy a legszívesebben éppen az egészségügyből kikerült, munkára jelentkezőket veszik fel, mert ők azok, akik a helytállásban és teljesítményben is a maximumot nyújtják - hangsúlyozza Perényi. 


Mindez mutatja tehát, hogy effajta helyekre ugyan tárt karokkal várják a rendszerből kikerülőket, ám senki nem tudja: miként lesz képes feldolgozni ilyen váltást az a nővér, aki krumplipakolás helyett egész életében emberek gyógyulásáért fáradozott? - tette fel a költői kérdést az érdekképviselet vezető.

Kövess minket!

létszámleépítés kórházi kapacitás kórházi struktúra-átalakítás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek