Háromszorosára nőtt a mérgezések száma

Közzétéve: 2006. 07. 12. 16:44 -

• 2 perc olvasás

Savval, lúggal, alkohollal bevett gyógyszertől remél biztos halált az öngyilkos-jelölt tinédzserek mintegy 20 százaléka.

Dr. Laki István, a Kaposi Mór Oktató Kórház gyermekosztályának vezető főorvosa szerint a szerencsés végkimenetelben az is szerepet játszik, hogy a még oly határozottnak tűnő szándék mögött is elsősorban a figyelemfelkeltés, sem mint a valóságos halálvágy húzódik meg. Erre utal a krónikus szerelmi bánat, illetve megoldatlan családi konfliktus, rossz szociális körülmények miatti visszaesők relatíve alacsony – évi 1-2 eset – aránya is.

Somogy kórházaiban a 2003-as évhez viszonyítva megháromszorozódott a mérgezéses esetek száma. A megyei ÁNTSZ nyilvántartása szerint a megye kórházaiban 2005-ben kezelt 600 mérgezettnek mintegy 60 százaléka – közöttük 80 gyermek – véletlenül, vagy akarattal, gyógyszertől szenvedett károsodást. A 14-25 év közötti korosztályban évente előforduló 150-250 gyógyszermérgezéses esetnek a 70 százaléka azonban öngyilkossági szándékkal magyarázható. Mindez felhívja a figyelmet a hozzáférhetőség kérdésének rendezésére, a medicinák helyes tárolására, a figyelmes adagolásra, s nem utolsó sorban a fiatalok hiányos tájékoztatására, elégtelen mentális támogatására. Míg a legkisebbeknek gyakorta a színes, édes bogyók jelentenek kísértést, addig a lelki válsággal küszködő tizenévesek a tiltott szerek elérhetőségéért tesznek meg mindent.

A mintegy 30 százalékban előforduló alkohomérgezés a 25-30 éves korosztályt érinti leginkább; gyakorisága a jeles ünnepek alkalmával nő meg leginkább.

Ritkán, de előfordul a szándékos mérgezés is. Legutóbb egy önkontrollját vesztett, rendezetlen szociális körülmények között élő apa itatott növényvédőszert a gyermekével, majd maga is ivott belőle. Szerencséjükre, viszonylag keveset fogyasztottak, ugyanakkor elég időben megkapták szükséges segítséget. A gyermeket azonban – akárcsak az öngyilkossági szándékból mérgezést szenvedett többi fiatalt – a lelki sérülések okán is tovább gondozzák a kaposvári kórház gyermekosztályán.

S bár szezonja van a növényirtó, gombaölő, illetve rovarirtó szerek alkalmazásának, az említett szándékos mérgezésen kívül idén még nem kezeltek a kaposvári gyermekosztályon ilyen mérgezett beteget. Korábban havonta akadt egy-két olyan eset, amikor a gyermek tévedésből kortyolt a mérgező hatású szerből. Dr. Laki István szerint ezek közül a rovarirtó szerek a legveszélyesebbek, akár halált is okozhatnak.

A megyei ÁNTSZ adatai szerint az ipari-háztartási szerek és a szénmonoxid az évi összes mérgezés 10, míg a növényvédő, a rovar-és gombaölő szerek 5-8 százalékában okoztak mérgezést Somogyban. Az ugyancsak szezonját élő gomba évente átlagosan mintegy 10 esetben okoz súlyos és kevésbé súlyos mérgezést a megyében. Idén, a hatékony piaci gombaszakértői munkának is köszönhetően, még nem fordult elő súlyos gombamérgezés.

Kövess minket!

gombamérgezés gyógyszermérgezés élelmiszerbiztonság - élelmiszerbiztonsági hivatal (Nébih)
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek