Horváth Ágnest akarja Demszky
Közzétéve: 2007. 04. 17. 14:54 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 04. 17. 14:54 -
• 2 perc olvasás
Budapest főpolgármestere Horváth Ágnes egészségügyi szakállamtitkárt ajánlja a tárca vezetőjének.
![]() |
Ahogy Demszky Gábor kifejtette, Molnár Lajos leköszönt egészségügyi miniszter szokatlan, példátlan lendülettel és elkötelezettséggel kezdett az egészségügyi rendszer reformálásába. A volt miniszter vezetésével 9 hónap alatt több változás történt az egészségügyben, mint az azt megelőző tizenhat évben. A reform irányával a főpolgármester is egyetértett, de a végrehajtás sebességével nem. Demszky Gábor szerint Molnár Lajos 220 kilométeres sebességgel kezdett száguldani olyan úton, ahol mások 20-30- kilométerrel cammogtak. Ő akkor azt mondta, hogy elég lenne a 130 kilométeres sebesség, hogy ne sodródjanak le az útról.
Demszky Gábor úgy érzékelte, hogy az egészségügy reformja során túl sok volt a szóbeli ígéret, melyekből arányaiban keveset rögzítettek írásban is. A főpolgármester meggyőződése, hogy a reformban eddig szakállamtitkárként résztvevő Horváth Ágnes lenne képes a megkezdett változtatások folytatására, egyben korrekciójára, „alacsonyabb sebességfokozatra kapcsolva". Demszky Gábor ezt képviseli a Szabad Demokraták Szövetsége holnap délután jelölő ügyvivői testülete előtt is.
Demszky Gábor a szakállamtitkárral folytatott megbeszélés témáiról elmondta: a főváros az egészségügyi intézmények létszámleépítéseihez a kormánytól finanszírozási garanciát vár. Hangsúlyozta, hogy a főváros a tárcával együttműködni kíván az intézmények közötti feladat- és eszköz-átcsoportosításokban, valamint az orvosok és szakdolgozók team-jeinek átvételében. Az átalakítások segítésére az Egészségügyi Minisztérium 7,5 milliárd forintot különített el, ebből – pályázat útján – a főváros 3-3,5 milliárd forintra tart igényt.
Horváth Ágnes a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az egészségügy reformjában az április 1-étől átalakuló rendszer stabilizálása következik. Szokniuk kell a változásokat az intézményeknek és a betegeknek, a szaktárca pedig készen áll a gyakorlat megkívánta folyamatos korrekcióra. Újságírói kérdésre a szakállamtitkár azt mondta, hogy a vizitdíj-rendszer módosításáról jövő héten kormány elé kerülő anyagban nincs szó a 300 forintos összeg emeléséről.
Horváth Csaba, az egészségügyért felelős főpolgármester-
![]() |
Horváth Csaba a Weborvos kérdésére elmondta: a főpolgármesteri kabinet lehetőséget teremt arra, hogy az egészségbiztosító által már nem finanszírozott Schöpf-Merei kórház privatizációjával láthassák el az intézmény szakemberei feladatukat. Az észak budai régióban a Szent János Kórház, a Szent Margit Kórház és a Budai Gyermekkórház integrációját tervezik, aminek lényege az intézmények közötti „átjárhatóság". A János kórházból a Margit kórházba néhány héten belül sebészeti ágyakat csoportosítanak át, hogy folytathassák a Crohn-betegek ellátását. Horváth Csaba közölte azt is, hogy a főváros kéri a kormánytól a Kútvölgyi kórház épületeit a János kórház számára.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek