Ingyenes képzés majdani gyógynövényeseknek

Közzétéve: 2006. 09. 27. 09:45 -

• 1 perc olvasás

Óriási az érdejklődés a pécsi központú, ám a határon is átívelő eddigi legnagyobb gyógynövény projekt iránt.

Baranyában már eddig is foglalkoztak a gyűjtéssel, felvásárlással, eddig azonban elszórtan, koordinálatlanul.  Az új, oktatással, szakmai képzéssel is egybekötött, s ahhoz jelentős anyagi forrást mellékelő projekt viszont már egységes irányt mutat a résztvevőknek.


A Baranya megyei Munkaügyi Központ (BMMK) még 2005-ben nyújtotta be pályázatát az Interreg III. elnevezésű tenderre. Partnerei nem csak a Dél-Dunántúli megyék, regionális forrásközpontok, fejlesztési ügynökségek voltak, hanem Eszék is csatlakozott a gyógynövénygyűjtő -, termelő -, feldolgozó, illetve felvásárló hálózat építési projekthez. Ez mutatja azt is, hogy a program az eddigieknél jóval nagyobb földrajzi területet fog át, miközben együttműködésre készteti a projekt valamennyi szereplőjét, és támogatja a bionövények termesztését is.
A Herbal Network közvetlen célja hazai önfenntartó, a nemzetközi mezőnyben is piacképessé váló gyógynövény klaszter létrehozása, szaktanácsadók segítségével.

A programok megkezdését térítésmentes, gyógynövényekkel kapcsolatos szakmai ismereteket adó képzés előzi meg. Összesen három kurzus indul a gyűjtő, termesztő, felvásárló csoportok számára, a képzés befejeztével a sikeresen vizsgázók tanúsítványt kapnak. Akik saját földterületükön termesztenének gyógynövényt, a talaj bevizsgálását, morfológiai azonosítását 2007 –től a PTE laboratóriumában végeztethetik. (A bio- körülmények közötti növénytermesztésnek uniós jogszabályban rögzített szigorú előírásai vannak.)

Kövess minket!

gyógynövény
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek