Ismét koalíciós viharba került az egészségügy

Közzétéve: 2009. 07. 06. 08:44 -

• 2 perc olvasás

A fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíción belül kiújult az egészségügyi vita, pedig ez ügyben jó ideje „tünetmentes" volt a két párt viszonya.

Weborvos Archívum

Most viszont annál komolyabb a baj: a szocialisták az együttműködés legmagasabb szintű fóruma, a Koalíciós Egyeztető Tanács (KET) összehívását kérték Demszky Gábor főpolgármestertől. Steiner Pál MSZP-frakcióvezető szerint ugyanis partnerük „súlyosan megsértette a koalíciós megállapodást". A június végi közgyűlésen - fideszes javaslatra hét SZDSZ-es vokssal - a testület levette napirendről, és elnapolta a Budapest Egészségügyi Modell (BEM) cselekvési tervét.

Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-helyettes javaslata a fővárosi fenntartású egészségügyi ellátórendszer átfogó átalakítását indította volna el. E téma másfél éve számos - a szakítás határát is súroló - konfliktust okozott már. Ezúttal a döntés csak az átalakítás ütemezéséről szólt volna. De úgy tudjuk, a háttérben a bevezetéshez első körben szükséges 1,5 milliárd forint körüli vita áll - noha a pénzről csak szeptemberben döntenének. A jelek szerint az SZDSZ „vonakodik" támogatni az idén 1,5 milliárd forintot - 2010-ben további 2 milliárdot -jelentő koncepciót, mert másra tervezi elkölteni az idei büdzsé szerkezetátalakítási céltartalékából az MSZP által e célra „fellelt" összeget.

A BEM alapján már 2010-ben pozitív lehet az ellátórendszer mínusz 1,7 milliárdos pénzügyi mérlege, 2011-től pedig évi 2 milliárdos megtakarítás várható e körben. John Emese, az SZDSZ frakcióvezetője - aki nem volt az ellenzékkel szavazók közt - a KET összehívására úgy reagált: bízik benne, hogy mindkét fél bölcs lesz, mert nem szeretné ha „a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció bármelyik párt belső harcainak áldozata lenne". E konfliktusban egyébként most nincs olyan „erős adu" az MSZP kezében, mint a tavaly márciusi komoly összezördülésnél: akkor a BEM elvi támogatásához kötötték a szocialisták az aktuális fővárosi költségvetés elfogadását.

Kövess minket!

Budapest Modell - BEM
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek