Jegyzőkönyv a miniszternek

Közzétéve: 2007. 01. 25. 10:19 -

• 3 perc olvasás

Ma küldi meg a miniszternek a DRET elnöke a legutóbbi ülés elutasító határozatát is.

A DRET – amelyben Baranya, Somogy és Tolna megye fekvő-beteg intézményeinek fenntartói, illetve a kórházakat irányítók képviseltették magukat - ez idáig kétszer ülésezett. A legutóbbi ülésen azonban a beterjesztett napirendi pontokon sem jutottak túl, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az adott feltételekkel, a konszenzus legcsekélyebb reményének hiányában nincs esély megegyezésre. Ekkor döntöttek úgy több mint 90 százalékos többséggel, hogy nem gogadják el a miniszter által javasolt ágyleosztási javaslatot - tájékoztatta a Weborvost Gelencsér Attila, a DRET elnöke.

Érdeklődésünkre elmondta az elnök: a Tanács tagjai túlnyomó többségben úgy ítélték meg, hogy a tárca által ajánlott ágystruktúra tervezetben nem születhet kompromisszumos megoldás. Többek között azért sem, mert hiányoznak belőlel a lényegi elemek. E szerint például senki nem ismeri a finanszírozási háttér jövőjét, a biztonságos betegutak rendszerét, de nem látható a Dél-Dunántúlon élő betegek gyógyulási esélyeinek garanciája sem.

Továbbá említette az elnök, hogy egyelőre annak az alternatívának sincs ésszerű lehetősége, amelyben az elveszített kórházi ágyak helyébe egy megerősödött járóbeteg-ellátás léphetne majd, mert ernnek szükséges feltételei szintén hiányoznak. Mivel ebben a formában nincs miről tárgyalni, az utolsó ülésen hozott határozatot és a jegyzőkönyvet ma postázzák a miniszternek.

A DRET indokai között szerepelt többek között , hogy a tárca egyáltalán nem vette figyelembe a helyben korábban már kialakított konszenzust, amely hosszú hetek tárgyalási csatája után nagyjából megteremtődött. A Tanács 90 százaléka egyértelműen állítja: a minisztérium diktálta tempóban nem lehet jó döntést hozni.

Emellett a dél-dunántúli kórházak többsége az elmúlt évek milliárdos pályázati forrásainak köszönhetően úgy építészetileg, mint a műszerezettség tekintetében olyan szintet ért el, amely biztosítja a betegellátás megfelelő körülményeit. De van olyan, milliárdos rekonstrukció közepette álló intézmény is, ahol a határozat szerint nem lesz aktív ágy. Miközben éppen most kellene meghozni – ad absurdum- azt a döntést a Dél-Dunántúlon három kórház esetében is, hogy aktív ágyak hiányában bezárják azokat.

A további nyomós indokok sorában felmerült még: attól, hogy egy ágyat holnaptól például rehabilitációs , vagy krónikus ággyá nevezünk át, még nem következik, hogy úgy is működik majd, ha hiányoznak mögüle hiányoznak a működés alapvető feltételei.

Az orvosi rehabilitáció azt jelenti, hogy egy súlyponti kórházban elvégzett nagy beavatkozás – például szívműtét, csípőprotézis stb. – után a beteg másik intézmény rehabilitációs ágyára kerül át. Ehhez azonban az utógondozást végző intézménynek is szüksége lesz néhány aktív ágyra ( szívműtét után bármikor felléphet komplikáció) és persze szakszemélyzetre is. Azaz: már most kellene megfelelő számú szakképzett kardiológus, vagy mozgásszervi rehabilitációs szakember.

De a krónikus ellátáshoz - a rehabilitációhoz hasonlóan – szintén szakmai kompetencia szükséges: nagy számban kellenek geriátriai szakorvosok és az idősgondozásban jártas nővérek. Az persze igaz, hogy az aktív ágyak megszűnésével a szakdolgozók státusza is az eredeti formában megszűnne, de az átképzésekhez idő kell. Emellett többen példálóznak azzal, hogy Szlovákiában is voltak hasonló változtatások, ám már két éve elkezdődtek. Magyarországon erre két hónap állna rendelkezésre.

A legutóbb nyilvánosságra hozott kórházi szerkezet alakításában nem is az aktív ágyak leépítése okozza talán a legnagyobb gondot, hanem az, hogy senki nem tudja, miként alakul a közeljövő fekvő-betegellátásának finanszírozási rendje? Mennyit kapnak az intézmények (védett, területi kórházak) az ágyakon ápolt betegekért? A megszűnő ágyak helyén fejleszteni tudjuk-e majd a járó-betegellátást, javul-e ennek a finanszírozása? – kérdezte portálunktól Dr. Kovács L. Gábor, egyetemi tanár, a PTE OEKK elnöke. Ezek nélkül pedig előre nehéz bármit is kalkulálni.

De a központi ágyelosztás abból a szempontból is problémás, hogy a Pécsett működő regionális egyetemi centrumok ágyait külön kategóriaként kellett volna kezelni. A sebészeti szakmacsoport ágyainak kiszámításakor a három megyében például csak a lélekszámot vette figyelembe a minisztérium. Nem számoltak azzal, hogy a szívgyógyászati vagy az idegsebészeti klinikára, de a traumatológiára is a régió minden pontjáról naponta többször küldenek beteget a kórházak. Ezek az ágyak bizonyíthatóan az egész régiót szolgálják, nem volt ésszerű a pécsi, baranyai ágyszámba beolvasztani őket.

A helyzetre a legfrappánsabb választ eddig talán Csehák Judit volt egészségügyi miniszter adta egy televíziós megszólalásában, jelezve: „a szakadékot nem lehet helyből átugorni, annak többször neki kell szaladni."

Különbéke: az azóta történtekről a Weborvoson

Kövess minket!

kórházi kapacitás RET kórházi struktúra-átalakítás Dél-dunántúli Régió
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek