Jelnyelv-oktatás hallóknak is Szekszárdon

Közzétéve: 2007. 01. 06. 12:12 -

• 3 perc olvasás

A siketeknek sokkal több információt nyújt a testbeszéd, s a mimika, mint önmagában a kimondott szó.

Simonné Váradi Zsuzsanna

Annak érdekében, hogy a siketek egymás közötti és a hallókkal folytatott kommunikációja minél zökkenő mentesebben, minél jobb megértést biztosítva történjen, alapfokú kommunikációs tanfolyamot szerveztek Szekszárdon a jelnyelv szervezett oktatására.

A szövetségben és az egészségügyi szakközépiskolában január második hetétől egy negyven órás jelnyelvi tanfolyamon, 3 – két felnőtt és egy középiskolás korúaknak szervezett – csoportban vehetnek részt azok a jól halló érdeklődők, akik ennek segítségével szeretnék jobban megismerni a siketek és a súlyosan nagyothallók mindennapi gondjait, gondolkodását és kultúráját. Az elsajátított jelnyelv segítségével családtagként, netán barátként jobban megérthetik egymást, miközben a mindennapokban felmerülő problémákra is könnyebben adhatnak megoldási alternatívát. A tanfolyam ezen kívül hozzásegíti a szervezőket ahhoz is, hogy megleljék a komplexebb, nagyobb tudást igénylő jelnyelvi tolmács szakma elsajátítására alkalmas személyeket.

Hagyomány útján már az óvodában

Gondot csak a képzett, s a tudását megfelelően átadni tudó jelnyelvi oktatók hiánya jelent. Három év után, Kertész Sándor személyében végre sikerült egy olyan alkalmas személyt találni a feladatra, aki – lévén maga is rokkant nyugdíjas, siket – tudatosan, továbbképzéssel készült az oktatásra.

Ami azért sem kis feladat, mert manapság a siketek iskolájában, szervezett oktatás keretében nem a jelnyelv, hanem a szájról olvasás metodikájával tanítanak. A gyógypedagógusok elmélete szerint ugyanis a jelnyelv nem alkalmas a kifejezések bemutatására, ezért nem is tekintik megfelelőnek – többek között a szaknyelvekben - az elvont kifejezések bemutatására.

Simonné Váradi Zuszsanna szerint azonban az élet alaposan rácáfolt az említett pedagógiai érvre, s a jelnyelv napjainkban - hagyomány útján - már az óvodás korúak között is terjed. Annak ellenére, hogy korábban tiltásképpen még a gyermek kezére is ráütöttek, ha annak segítségével igyekezett megértetni magát.

Tekintettel arra, hogy a hazánkban működő 7 siketeket oktató intézmény mindegyikében, bizonyos kifejezéseknél más-más jelet használnak, egy erre a célra szerkesztett alap- és középfokú jelnyelvi könyvben foglalták össze a Magyarországon leggyakrabban használt jeleket, kifejezéseket, miközben a helyi sajátosságokkal is megismertetik a tanfolyam résztvevőit.

A csak siketek alkotta családoknál ugyanakkor olyan speciális, kizárólag a saját mikroközösségükben használatos jelnyelvet alakítanak ki a tagok, mellyel csak a kommunikációba bevont külső személlyel történő kölcsönös alkalmazkodás révén képesek megérteni egymást.

Segítség a továbbképzésben is

A jelnyelv alkalmazása mellett szól az is, hogy aki nem, vagy nem eléggé ismeri a magyar szavak jelentését, az képtelen a szájról olvasással kommunikálni. Ezek a nehézségek leginkább a bővített körmondatoknál jelentkeznek.
Nem véletlen, hogy a televíziós adásokban a tolmácsok az artikuláció mellett a jelet is, azaz a jelesített magyar nyelvet alkalmazzák.

- Előadásoknál a megértést mindössze 15 százalékban biztosítja a beszéd, a többit a mimika, a testbeszéd adja hozzá, ám ez utóbbiakra csak a siketek képesek figyelni – hangsúlyozta Simonné Váradi Zsuzsanna, akinek nemrégiben az okozta a legnagyobb örömöt, hogy annyi nehézség után végre talált egy olyan pozícióban dolgozó embert, aki nem csak megértette a problémáikat, de az orvoslásban is segíteni tudott. Ennek köszönhetően sikerült 12 siket sorstársának Szekszárdon egy 160 órásra tervezett számítógépes tanfolyamot úgy elvégezni, hogy a speciális, a számítógéphez is értő tolmács mellett, a lassabb megértésből fakadó nehézségek áthidalására is kaphattak az előírtnál több oktatási célú órát.

- Azóta, a pályázaton nyert gépek segítségével, kamerán keresztül is képesek egymással tárgyalni a tanfolyam siket résztvevői. Közülük egy pedig már a saját maga vásárolta számítógépen sajátítja el a honlap készítés tudományát.

Kövess minket!

süketek-siketvakok
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek