Jogerős végzés, avagy az egészségügy állatorvosi lova

A Baranya megyei Bíróság büntető Tanácsa foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt jogerősen bűnösnek ítélte a szigetvári orvost.

Az orvosra kiszabott fogházbüntetést azonban a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette, emellett a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Ez utóbbi jogilag annyit jelent, hogy az egyébként mellkas- sebész végzettségű szakorvosnak a felfüggesztett szabadság vesztés ellenére nincs priusza, büntetése nem befolyásolja további egzisztenciáját. Azaz: nem vált büntetett előéletűvé és tovább dolgozhat.

Mint ismeretes: az akkor négy esztendős kisfiú manduláit 2005 február 24-én távolították el Pécsett, a Baranya megyei Gyermekkórház fül-orr-gégészeti osztályán. Miután a beavatkozás gond nélkül lezajlott, a seb pedig megfelelően gyógyulni kezdett, a gyereket a kórház két nap után – gyógyultan - szentegáti otthonába bocsátotta.

A kisfiúnak tíz nap múlva kellett volna ellenőrzésre visszatérnie a kórházba, ám erre már nem került sor: manduláinak helye március 3-án vérezni kezdett, ezért a szülők saját autójukon a lakhelyükhöz legközelebbi kórházba, Szigetvárra vitték. Az ügyeletes jó hírű, mellkas sebész végzettségű orvos, a későbbi vádlott, dr. P. Nándor volt. Miután megvizsgálta a gyereket, úgy ítélte, hogy a biztonságos betegellátáshoz az intézményben sem személyi sem tárgyi feltételek nem adottak, ezért mentőt hívott. Kettőt is.

A Szigetvárról érkező mentőn kívül - ez valójában betegszállító jármű volt, amelyen délután négy órától, reggel nyolcig nincs orvos – az ügyeletes mellkas sebész Pécsett egy rohammentőt riasztott, bízva abban, hogy az esetkocsival érkező orvosnak már rendelkezésre állnak az intenzív beavatkozáshoz szükséges eszközök, amelyekkel a gyermeket biztonságosan elláthatják.
Mire azonban a két mentő találkozott a Szigetvár határában lévő benzinkútnál a kisfiú – az időközben fellépett vérzéses sokk miatt – meghalt. A mentőorvos már hiába próbálkozott az újraélesztéssel, a gyereket nem tudta visszahozni.

Bár az orvost a bíróság elmarasztalta, de a tárgyalás során elhangzott perbeszédekből egyértelművé vált: a sajnálatos tragédiával végződött ügyben szinte minden olyan visszásság előfordult, amely ma a magyar egészségügyet általában jellemzi.
Ilyen megdöbbentő megállapításként elhangzott például, hogy a Szigetvári kórház működtet ugyan aktív sebészetet, mégsem rendelkezik az ilyenkor kötelező vérdepóval.

Erre mondta a bíró indoklásában: ha az orvos úgy dönt, hogy transzfúziót ad, vée hiányában nem tudta volna megtenni.
A másik elgondolkodtató tény pedig a mentővel kapcsolatos, mert, mint az a tárgyalásos többször elhangzott: a mintegy negyvenezer lakosú kistérségben délután négy órakor olyan betegszállításra berendezett mentőautó teljesít szolgálatot, amelyiken nincs sem megfelelő felszerelés, sem orvos.

Bár a védelem – számos szakértői véleményre alapozva, logikus érvek mentén - majd egy órán át próbálta meggyőzni a bíróságot dr. P. Nándor ártatlanságáról, ez azonban nem sikerült.
Mint a bíró indoklásában hangsúlyozta: a gyerek műtéte után bő hét telt el, amikor bekövetkezett a vérhányás és a rövid eszméletvesztés. Ekkor vitték a szülők Szigetvárra, s az anya tájékoztatta az ügyeletes orvost az előzményekről. A vizsgálat során a doktor látta a fiú arcára száradt vért, diagnosztizálta az emelkedett pulzusszámot, s a kis mértékű vérnyomás esést, sőt a tüdőt meghallgatva észlelte az onnan jövő szörcsögő hangokat is. Azonnal érzékelnie kellett volna a súlyos veszélyt.

Erre alapozva tehát előbb biztosítani kellett volna a gyermek nyugalmi helyzetét, majd az állapota stabilizációját követően el kellett volna végeznie az akut elsősegélynyújtást, s felkészíteni a rohamszállításra. A bíróság indoklásában külön kiemelte, hogy a keringés javítása érdekében mindenképpen kötelessége lett volna a vádlottnak egy infúzió bekötése, a keringés javítására.

A Tanács abban viszont egyet értett a védelemmel, hogy a kórházban nem állt bizonyítottan rendelkezésre olyan eszköz,(centrális véna preparálásához szükséges kanül-tű) amely lehetőséget nyújtott volna a doktornak az ilyenkor szükséges gyermek-intenzív ellátásra. Például nem lehetett azt sem hitelérdemlően bizonyítani, volt-e a kórházban gyermek-intubálására alkalmas eszköz.

Az orvos védője szerint felrótták a vádlottnak azt is, hogy nem hívott össze konzíliumot. Ezt azonban nem is tehette volna- állítja a védelem- mert az akkor a gyermekosztályon ügyelő orvos tanúként elmondta: miután nem szakterülete a gyermeksebészeti intenzív ellátás, s az osztályon csupán a gyermekellátás minimál feltételei voltak adottak, hasonló esetben ő fordult volna konzílium céljából a sebész végzettségű vádlotthoz...
A kórházban dolgozó fülész pedig- aki esetlegesen még szóba kerülhetett a tanácsadás szempontjából- azon a hajnalon Pécsett tartózkodott. A fülész szakorvos tanúvallomásában kijelentette: ha be is kérik őt konzíliumra, később ért volna Pécsről a helyszínre, mint a vádlott által riasztott rohammentő...

Ezt a védői érvelést a bíróság azonban elutasította, s mint azt a Tanács vezetője megjegyezte: igenis a vádlottnak össze kellett volna hívnia orvosi konzíliumot, mégpedig a felnőtt intenzív osztály orvosaival. De emellett géz-bucis vérzéscsillapítást is eszközölhetett volna.

Amennyiben a fent megjelölt feladatoknak eleget tesz a vádlott, s bevárja a rohamkocsit, és megtörténik a gégemetszés, a bíróság lehetőséget lát arra, hogy a kisfiú halála elkerülhetővé válik. Azaz: a vádlott nem tett eleget az egészségügyi törvény 125-ik szakaszában foglalt rendelkezésnek. Az ügy kapcsán elkövetett diagnosztikai tévedések tehát párosultak a foglalkozási szabályszegéssel, amely ok-okozati összefüggésben állt egymással – indokolta a büntetőbíró a Tanács jogerősen elmarasztaló ítéletét.

A bíró leszögezte még: a Tanács nem találta sem a felmentésre , sem az enyhítésre vonatkozó védői kérelmet megalapozottnak.
Egy ilyen súlyú elkövetés büntetési tétele ugyanis 1-5– évig terjedő szabadságvesztés lehet. Az első fokú bíróság tehát a lehető legenyhébb büntetést szabta ki a vádlottra.

A tárgyalás után a kisfiú édesanyja elmondta: nem ért egyet azzal, hogy egy orvos, aki eltesz „láb alól" egy gyereket, tovább dolgozhat. Az anya ügyvédje pedig megelőlegezte, hogy a büntetőper után lesz kártérítési kereset is.

Az elítélt orvos nem jelent meg a jogerős ítélet kihirdetésén. Az előző tárgyaláson viszont azt állította, hogy azt tette, ami akkor számára adott lehetőség volt, s apaként maga is mélyen átérzi a család tragédiáját. A sebész egyébként már nem dolgozik a Szigetvári Kórházban, az intézményből már korábban Németországba távozott.