Jótékonysági koncert negyedik alkalommal
Közzétéve: 2006. 02. 14. 14:37 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2006. 02. 14. 14:37 -
• 2 perc olvasás
A március eleji jótékonysági koncerttel a miskolci Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) csontvelő-transzplantációs osztályát támogatják.
A Béres Alapítvány immár negyedik alkalommal rendez jótékonysági koncertet a rákbetegek megsegítésére. A Budapesti Olasz Kultúrintézet március 4-i rendezvényének teljes bevételét a csontvelő-átültetésekhez nélkülözhetetlen őssejtszámláló műszer beszerzésére fordítják.
Ennek apropóján látogatott ma Miskolcra Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, aki a rendezvényről és a célról szóló tájékoztatón elmondta: az alapítvány 2002-ben indította el a „Béres a daganatos betegekért" nevű programját, melynek keretében folyamatosan segíti a daganatos betegeket. 2003 óta az alapítvány külső adományozók bevonásával, jótékonysági koncertek rendezésével is igyekszik hozzájárulni a rákbetegek gyógyításához. Az elmúlt három évben e segítséggel új, modern gyermekonkológiai osztályok épültek újjá Szegeden, Pécsett, és került tavaly Szolnokra – a megyében elsőként – az emlődaganatos műtétek biztonságát növelő műszer, a gamma-kamera.
Az idei támogatott intézmény a miskolci megyei kórház gyermek-onkohaematológiai és csontvelő-transzplantációs osztálya. A rendezvény bevételei révén az osztályra őssejtszámláló készüléket vásárolnának, mely jelentős segítség a leukémia diagnosztikájában és a csontvelő-transzplantációs műtétekben.
Dr. Nagy Kálmántól, a miskolci Gyermekegészségügyi Központban működő gyermek-onkohaematológiai és csontvelő-transzplantációs osztály főorvosától mindezzel összefüggésben megtudtuk: a kórházban 1995 óta működő csontvelő-transzplantációs részleg az egész ország területéről fogad betegeket. Az elmúlt években 150 csontvelő-átültetést végeztek, nagy többségben sikerrel, a gyermekeknek teljes, egy év után már gyógyszermentes életet biztosítva. Az őssejtszámláló készülék kapcsán a főorvos hozzátette: a leukémiák diagnosztikájában, valamint a sikeres csontvelő-transzplantációban a csontvelő és a vérminták sejtjeinek osztályozása, pontos meghatározása igen jelentős szerepet játszik. Ezt a munkát jelenleg még sokszor kézzel, hosszasan végzik – mostanra tehát halaszthatatlanná vált egy őssejtszámláló készülék beszerzése.
A Mádl Dalma fővédnökségével megrendezendő jótékonysági est egyébként zenei szempontból is kiemelkedő lesz: világhírű művészek, Rost Andrea operaénekes és Vásáry Tamás karmester, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara is biztosíték erre. A fellépők ugyancsak felajánlották honoráriumukat a fenti célra.
Jegyek elővételben Budapesten, a Zeneakadémián kaphatók.
A Béres Alapítvány számlaszáma: OTP 11703006-20056326. A jótékony cél támogatása a BÉRES szó 1784-es SMS számra történő küldésével is lehetséges.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek