Júliustól új időszámítás Makón

Közzétéve: 2010. 06. 30. 13:55 -

• 2 perc olvasás

A termálvízre és gyógyiszapra támaszkodó gyógyászati részleg munkáját óriási várakozás előzi meg.

Weborvos Archívum

Európában egyedülálló organikus épületegyüttes, megannyi egyedi fürdőszolgáltatás, minőségi gyógyászati ellátás, városközpont rehabilitáció, munkahelyteremtés, a turizmus fellendülése – hosszútávon vonzó jövő Makó városa számára. A fürdő munkálatai 16 év várakozás és előkészítés után néhány héttel ezelőtt megkezdődtek. És ezzel a visszaszámlálás is kezdetét vette, 2011 júliusától új időszámítás lép életbe Makón, a város hamarosan a legnevesebb magyar fürdővárosok sorába lép - tudatta a beruházó közleményben.


Az új, makói gyógyfürdő története lassan egy emberöltőt tesz ki. Sok minden történik ennyi idő alatt. Azzal, hogy idén június elején a beruházást végző KEVIÉP Kft. a fürdő gyógyászati szárnyának szerelő betonozását megkezdte, elérhető közelségbe került a fürdő megnyitása.


Makónak már az 1998–2002-es ciklusban érvényes Széchenyi-terves pályázata volt a fürdő megújítására, amellyel ugyan nem nyert, ennek ellenére folyamatosan fejlesztette a fürdőt. 2006-ban pedig új termál kutat fúrtak a fürdő területén, és elindultak a fejlesztés munkálatai. 2007-ben adták át a makói fürdő új épületegyüttesét. Az intézmény ekkor legjobb szezonját zárta, rekordszámú látogatóval.

Még ebben az évben mutatta be az új fürdő vázlatterveit Makovecz Imre Kossuth-díjas építész, melyet a képviselő-testület elfogadott. Elkészültek az engedélyes építési tervek, és az önkormányzat döntött a makói fürdőfejlesztéshez kapcsolódó kötvénykibocsátásról. 2008-ban az új fürdő megépítésének pályázata is elkészült, amellyel a város végül nyert. A 2010-es alapkőletétel fontosságát jelzi, hogy az eseményen az akkori kormányfő, Bajnai Gordon is jelen volt. Végül elérkeztünk júniusig, amikor a már említett KEVIÉP Kft. megkezdte a leendő gyógyászati szárny alapozási munkálatait.


A termálvízre és gyógyiszapra támaszkodó gyógyászati részleg munkáját óriási várakozás előzi meg, a gyógyulásra, pihenésre vágyó hazai gyógyturisták mellett külföldi vendégekre is számítanak. A makói termálvíz közepes oldottságú, alkáli hidrogén-karbonátos, igen lágy természetes víz, amely az 1960-as években kapta meg a gyógyvíz minősítést. Főként mozgásszervi megbetegedések, nőgyógyászati betegségek és krónikus, idült gyulladások kezelésére alkalmas.


A beruházás során összesen tíz új medence épül, a gyógyászati részlegben beltéri és kültéri gyógymedence, gyógytorna-medence, súlyfürdő áll majd rendelkezésre.

Három élménymedence, Wellnes részleg, családi részleg is épül csúszda- és bébimedencével. A Szauna világában jég- és gőzkabin, infraszauna, bio-gőzkabin, aroma-, makói- és finnszauna, merülő medence, élmény zuhany és szauna kert teszi egészen különlegessé a fürdőt.

A tervek szerint 2011-ben megnyíló makói fürdő évente majd négyszázezer látogatót fogad, a szolgáltatóiparban közvetetten több száz munkahely létesülhet. A fürdő beruházásához kapcsolódó városközpont rehabilitáció, a Maros-part komplex fejlesztése, új zöldterületek kialakítása, parkolók építése, kerékpárutak létrehozása mind arról árulkodnak – a fürdő nemcsak Makó városa, de a térség számára is kiemelkedő jelentőségű lesz - áll a közleményben.

Kövess minket!

makói gyógyfürdő
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek