Kalandpark fogyatékkal élők számára

Közzétéve: 2012. 07. 13. 08:53 -

• 1 perc olvasás

A parkban van kötél- és íjászpálya, erdei tanösvény, növény-labirintus, sportpálya és játszótér.

Weborvos Archívum

Megépült Magyarország első, fogyatékkal élőknek és mozgáskorlátozottaknak is használható kalandparkja Sárváron, a parkot ma délután adják át. A Magyar Fürdőszövetség közleménye szerint a kalandparkot, amelynek megépítése 100 millió forintba került, a fürdőszövetség képviselői, a Pető intézet szakemberei és gyerekek nyitják meg.

Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő vezetője szerint a kalandpark a sérült embereknek olyan élményt adhat, amelynek köszönhetően megnőhet önbizalmuk, illetve a kalandpark a különböző hátrányokkal élők számára egyéni és csoportos terápiás kezelésnek, mozgásterápiának, gyógytornának is tekinthető - olvasható a közleményben.

A megnyitó után a parkban futóversenyt tartanak, amely demonstráció is egyben: a Ne hagyd, hogy a szerencsén múljon az egészséged! elnevezésű versenyen szépségkirálynők és ortopédusok magas sarkú cipőben futnak majd, ezzel arra akarják felhívni a figyelmet a szervezők, hogy sok fiatal magas sarkúban jár, ez pedig tönkreteheti testtartásukat, és károsíthatja fejlődésüket.

Kövess minket!

sárvári kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek