Kapnak pénzt, de többet kérnek az orvosok

Közzétéve: 2009. 01. 23. 11:18 -

• 2 perc olvasás

Minden alapellátási praxis önkormányzati támogatáshoz jut áprilistól Dunaújvárosban.

Weborvos Archívum

Kétévi próbálkozás után a harmadik év eredményt hozott az alapellátásban dolgozó orvosok számára: a város közgyűlés tegnap úgy döntött, hogy áprilistól többlettámogatásban részesítni a házi felnőtt- és gyermekorvosokat, valamint a fogorvosokat. Az közgyűlési előterjesztés már ez év januárját tűzte ki határidőül, ám a város anyagi helyzetére tekintettel negyedéves csúszást javasolt a gazdasági bizottság, amelyet végül a közgyűlés elfogadott, így 2009-ben a város önkormányzata 20,3 millió forinttal támogatja az alapellátási praxisokat.

A döntés értelmében a házi felnőtt- és gyermekorvosok havonta bruttó 25 ezer, míg a fogorvosok 125,5 ezer forintot kapnak. Az elfogadott határozat azonban nem felel meg teljesen igényeknek, ugyanis a magánrendelőben dolgozó háziorvosok (az alapellátásban dolgozók egyharmada) 75 ezer forintos támogatást igényeltek, és továbbra is fenntartják kérelmüket. A rendelők kialakítására felvett hiteleket ugyanis törleszteniük kell az állam kivonulása után is, és az ingatlan fenntartását is nekik kell fizetniük, míg az önkormányzati tulajdonú rendelőkben dolgozókat nem terhelik ilyen kiadások. Ha sikertelenül ostromolják a városházát a kiegészítő támogatásért, akkor önkormányzati rendelőt fognak kérni, és eladják magánrendelőjüket.

A praxisok működtetését a háziorvosi rendszer kialakítása támogatja az önkormányzat: biztosítják az ingyenes rendelő- és eszközhasználatot, a veszélyes hulladék elszállítását, megsemmisítését, az átadott felszerelések és a rendelő biztosítási díjának viselését, valamint a rendelő felújítását, fejlesztését. Ezt persze csak az önkormányzati tulajdonú rendelőben dolgozó orvosok kapják meg. A saját tulajdonú rendelőknél csak a veszélyes hulladékok elszállítására, és bizonyos eszközök (például EKG, vérnyomásmérő) ingyenes használatba adására vonatkozik a támogatás. A rendelők fenntartásával kapcsolatos rezsi- és karbantartási költségek, valamint a minimál-felszerelések pótlása a rendelő fajtájától függetlenül az orvost terhelik.

Kövess minket!

háziorvos - praxis - alapellátás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek