Kártérítés a szülőknek a csonka végtagokért

Közzétéve: 2006. 09. 07. 07:58 -

• 1 perc olvasás

Első fokon részben találta jogosnak a bíróság a szülők kártérítési igényét.

csonka végtagokkal jött a világra


Ábrahám László, a szülők jogi képviselője a Weborvosnak elmondta: eredetileg 30 millió forintos kártérítést és életjáradékot is szerettek volna kiharcolni. Követelésüket azzal indokolták, hogy a kislány egész életében gyógykezelésre, ellátásra szorul. Álláspontjuk szerint a fejlődési rendellenességet az ultrahangos vizsgálatokkal idejében fel lehetett volna fedezni, ám a házaspár fogadott szülész-nőgyógyász szakorvosa mindvégig épnek mondta a fejlődő magzatot. A kislányról csak megszületése után derült ki, hogy nem fejlődtek ki a végtagjai: az újszülöttnek a jobb alkarja és több ujja is hiányzott, lábai szintén sérültek.


Az ügyvéd megjegyezte: a per előtt próbáltak kiegyezni a kórházzal, illetve annak biztosítójával, ám nem jutottak egyezségre, ezért fordultak bírósághoz. Ábrahám László hozzátette: a szülőkkel való egyeztetést követően döntenek arról, megfellebbezik-e az elsőfokú, nem jogerős döntést.


Megkeresésünkre Gervain Mihály, az orosházi kórház főigazgatója sem foglalt állást, hogy az intézmény fellebbez-e az ítélet ellen – ennek eldöntésére mind az alperesnek, mind a felperesnek 15 nap áll rendelkezésére. A főigazgató emlékeztetett: fegyelmi eljárást indítottak az érintett szakorvos ellen, aki az ügy napvilágra kerülése óta már nem dolgozik az orosházi kórházban.
Amint azt a Weborvoson korábban megírtuk, a Békés megyei család két egészséges gyereket nevel. Az édesapa a helyi tehenészetben karbantartóként dolgozik, az édesanya háztartásbeli.

Kövess minket!

műhiba - ellátási hiba
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek