Kezdődik a fővárosi büdzsé vitája

Közzétéve: 2009. 01. 05. 08:29 -

• 1 perc olvasás

Az MSZP és az SZDSZ e héten megkezdi egyeztetését a főváros idei költségvetéséről.

Weborvos Archívum

Megkezdődhet a héten a koalíciós partnerek között a fővárosi önkormányzat decemberre elkészült idei költségvetési koncepciójának politikai egyeztetése. A múlt héten az MSZP és az SZDSZ is külön munkacsoportot hozott létre. Ezek dolgozzák ki a keretszámok mentén a tervezet belső tartalmát. A frakciók „házon belüli", majd a delegációk közös egyeztetésein - melyekhez rendszerint informálisan a közgyűlési ellenzék is tesz javaslatokat - véglegesedik, hogy az egyes költségvetési ágazatok (például egészségügy, oktatás, kultúra) milyen igényekkel és ehhez képest milyen pénzügyi mozgástérrel rendelkezhetnek a büdzsében. A legnagyobb feladatot a 35,6 milliárd forintos beruházási hiány „eltüntetése" okozza majd.

Várhatóan február közepére már elkészül a már többé-kevésbé végleges előterjesztés, melyhez a hónap végéig még módosító indítványok érkezhetnek nemcsak az MSZP vagy az SZDSZ, hanem az MDF, illetve a Fidesz-KDNP frakciószövetség részéről is. Az ellenzék aktivitása szinte borítékolható, miután a még csak keretszámokat tartalmazó koncepció decemberi közgyűlési vitájában egységes volt abban, hogy a tervezet jelenlegi formájában elhibázott és a fő számok is pontatlanok.

Tavaly nem sokon múlott, hogy ne legyen érvényes költségvetés. Szokás szerint február végén szavaztak volna róla, de a koalíció vitája miatt csak a március 10-i rendkívüli ülésén tudta a közgyűlés elfogadni, néhány nappal a törvényben szabott március 15-i határidő előtt. Akkor az MSZP ahhoz kötötte a büdzsé támogatását, hogy az SZDSZ szavazza meg a budapesti egészségügyi ellátórendszer átalakítását célzó szocialista koncepciót, amit a liberálisok addig elvetettek.

Kövess minket!

fővárosi közgyűlés költségvetés2009
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek