Kitüntette a legjobbakat a kerület

Közzétéve: 2009. 06. 30. 15:33 -

• 3 perc olvasás

A Semmelweis Napi ünnepségen kitüntetéseket és dícséreteket adott át a polgármester.

Weborvos Archívum

A kerületi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásáról szóló önkormányzati rendelet értelmében "Pro Medicina Újbuda" díj adományozható a kerületi polgárok egészségmegőrzése, a betegségek megelőzése, a betegek életkörülményeinek, testi-lelki állapotuk javításának érdekében kifejtett lelkiismeretes és kiemelkedő gyógyító-megelőző tevékenységért. Polgármesteri Dicséret oklevél adható az egészségügyben dolgozók kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként. Ebben az évben először adták át a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kiváló szakmai és közösségi munkájának elismerését: első alkalommal Závodi Ildikó, a Gyógyír XI. Kft. ügyfélszolgálati dolgozó vehette át.

A „Pro Medicina Újbuda" kitüntetéseket, valamint Polgármesteri Dicséret okleveleket Molnár Gyula Újbuda polgármestere adta át a Semmelweis Nap alkalmából.


„Pro Medicina Újbuda" kitüntetésben részesült:
1. Dr. Ballya Irén: felnőtt háziorvos, mintegy 35 éve dolgozik a kerületben, kezdetben a Szent Imre Kórház intenzív osztályán, majd 25 éve felnőtt háziorvosként. Hosszú évtizedek óta magas szakmai hozzáértéssel végzett gyógyító, betegség megelőző munkájának elismeréséért Pro-Medicina Újbuda kitüntetésben részesül.
2. Dr. Debreczeni Loránd: 1992 óta dolgozik kerületünkben, a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Központi Laboratórium osztályvezető főorvosaként. Munkáját nagy szakértelemmel végzi. 2002-2007 között a Magyar Orvosi Kamara, Délbudai Orvosi Kamara elnöke volt, jelenleg a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének Délbudai választókerületi elnöke. Szakmai munkájának elismeréséért Pro Medicina Újbuda kitüntetésben részesül.
3. Mihályi Zsuzsanna Krisztina: laboratóriumi szakasszisztens, 1973 óta dolgozik a kerületben. Áldozatosan végzett szakmai munkája mellett a betegellátás megszervezésében, a laborvizsgálatokkal kapcsolatos informatikai és adminisztrációs feladatok megszervezésében vállalt többletfeladatot. A kerületben végzett több mint 30 éves szakmai munkájának elismeréséért Pro Medicina Újbuda kitüntetésben részesül.
4. Vargáné Lukácsy Enikő: területi védőnő, 1975-1989 között, majd megszakítás nélkül 1996 óta dolgozik a kerületben. Elhivatott a gyermekek és családok egészségtudatos nevelésében. Az egészségügyben eltöltött 34 év alatt többször hozzájárult főiskolai hallgatók gyakorlati képzéséhez. Folyamatosan magas szakmai színvonalon végzett, lelkiismeretes munkájának elismeréséért Pro Medicina Újbuda kitüntetésben részesül.

Polgármesteri Dicséretben részesültek:
1. Dr. Bécsi András: urológus szakorvos. Korrekt szakmai munkájának, a betegekhez és kollégáihoz való példamutató magatartásának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
2. Dr. Dani Vilmos: felnőtt háziorvos, 1978 óta dolgozik a kerület Albertfalva utcai rendelőjében. 15 éve társadalmi munkaként látja el a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének Albertfalvi Klubjának elnöki feladatait. Több éve vesz részt orvostanhallgatók oktatásában is. Magas szakmai színvonalon végzett gyógyító, betegségmegelőző munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
3. Dr. Donauer Éva: gyermek fogszakorvos, 1996 óta dolgozik a kerületben, a gyermekek és a szülők nagy megelégedésére. Precíz, lelkiismeretes magas szakmai színvonalon végzett munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
4. Dr. Forgács Gabriella: felnőtt háziorvos, hosszú évtizedek óta dolgozik a Vahot utcai háziorvosi rendelőben. Lelkiismeretes, szakmai munkájának elismeréséért Polgármesteri Dicséretben részesül.
5. Jánosi Irén Zsófia: iskolavédőnő, 1986 óta dolgozik a kerületben, kezdetben gyermekfogászati szakasszisztensként, majd 2002 óta iskolavédőnőként. Az ifjúság körében végzett lelkiismeretes szakmai munkájával bebizonyította, hogy a speciális ellátást igénylő tanulók körében is lehet eredményesen egészségnevelést végezni. Munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
6. Dr. Salamon Imre: neurológiai szakrendelés vezető főorvosa, 2001 óta végzi kimagasló szakmai munkáját kerületünkben. Betegei tisztelik, szeretik. Lelkiismeretes szakmai munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
7. Szarka Jenőné: sebészeti szakasszisztens, 1979 óta dolgozik kerületünkben. Munkáját nagy szakértelemmel, maximális empátiás készséggel végzi. Hosszú évtizedek óta végzett precíz munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
8. Tóth Erzsébet: szakasszisztens, 1974 óta dolgozik a kerületben. Betegei nagyra értékelik segítőkész, magas szakmai színvonalon végzett ápolónői tevékenységét. Hosszú évtizedek óta végzett lelkiismeretes munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
9. Tokody Ildikó Mária: röntgen szakasszisztens, 1988 óta dolgozik a kerületben. Az egészségügyben eltöltött 35 éves helytállása, korrekt, tisztességes munkája, a betegekhez és kollégáihoz való példamutató magatartása elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
10. Válóczi Péterné: fogászati szakasszisztens, 1982 óta dolgozik a kerületben. Munkáját pontosan, magas szakmai színvonalon végzi. Kimagasló szakmai munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
11. Virág László: fogtechnikus, 1983 óta dolgozik a kerületben. Munkáját lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon végzi, melyet a „Szakma kiváló Mestere" verseny 3. helyezése is bizonyít. Munkájának elismeréséül Polgármesteri Dicséretben részesül.
12. Áronffy Sándor: 113-szoros véradó
13. Gerbán József: 92-szeres véradó

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek