Konszenzus a természettudományos képzésről

Közzétéve: 2009. 02. 09. 10:58 -

• 1 perc olvasás

Kötelező érettségit ajánlanak a szakemberek egy természettudományos tantárgyból.

Weborvos Archívum

A Debreceni Egyetem Napján konszenzus született a természettudományos képzés helyzetének megoldására. A 2008-as felvételi eredményeket követően egyértelművé vált, hogy komoly hiányossággal küzd a hazai természettudományos képzés. Ugyanakkor nem elszigetelt problémáról van szó, a nemzetközi trendeket figyelemmel követők már számítottak a természettudományok kapcsán jelentkező problémák begyűrűzésére, hívta fel a figyelmet Dr. Fésüs László rektor a Debreceni Egyetem Napján.

A természettudományos közoktatás sürgető kérdéseit tárgyaló konszenzus szimpóziumon részt vett többek között Dr. Pálinkás József, az MTA elnöke, Dr. Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a Zöld Könyv egyik szerzője, valamint Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár is.

A jelenlévő szakemberek a konstruktív vita eredményeként megfogalmazták közös állásfoglalásukat a megfelelő kormányzati döntés elősegítése érdekében. A közös álláspont szerint elsődleges fontosságú a természettudományok megszerettetése a diákokkal, vagyis élményszerűvé kell tenni az oktatást, mindehhez ugyanakkor a megfelelő anyagi és infrastrukturális feltételek biztosítása is szükséges. További cél a humán és reál tárgyak jelenlegi aránytalanságának megszűntetése, illetve – a korábban már jól működő – szaktanácsadói, szakfelügyelői rendszer visszaállítása.

Az állásfoglalás kitér az érettségi rendszer megváltoztatásának követelményére is, és kimondja, hogy legyen kötelező az érettségi egy természettudományos tantárgyból is. A további feladatok megfogalmazásáért, a stratégia kidolgozásáért és a megvalósulás ellenőrzéséért pedig egy erre a célra felállított szakmai grémium legyen felelős.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek