Kórház ügy: népszavazás elutasítva

Közzétéve: 2006. 02. 14. 09:54 -

• 2 perc olvasás

Egyelőre nem lesz helyi népszavazás a megyei kórház működtetési jogának magánosítása ügyében Baranyában.

Kovácsné dr. László Ilona


Az indoklás szerint Dr. Páva Zsolt, a Fidesz baranyai frakciójának elnöke január 30-án nyújtotta be a népszavazási kezdeményezésről szóló aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítés céljából a Területi Választási Iroda vezetőjéhez. Az íven a következő kérdés szerepel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Baranya megyei kórház teljes vagyonát nyereségérdekeltségű gazdasági szereplő hasznosítsa és működtesse piaci alapon?".


Lászlóné Dr. Kovács Ilona állásfoglalása szerint a kezdeményezés ellentétes a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. Törvény 46. paragrafus 4. bekezdése c pontjával, mert a jogszabály e tekintetben világosan fogalmaz: „nem rendelhető el helyi népszavazás a képviselőtestület (közgyűlés) hatáskörébe tartozó szervezeti, működési kérdésekben." Miután az ellátások a betegek (biztosított igénybevevők) számára ingyenesek, azok teljesítéséért piaci alapú térítés nem állapítható meg. Ebből következik: a megyei kórház teljes vagyonának paci alapú működtetése nem történhet meg. Ezért ebben a kérdésben megyei népszavazás elrendelésére nincs jogi lehetőség - szögezte le a Területi Választási Bizottság vezetője, Baranya főjegyzője.


Az SZDSZ sajnálattal vette tudomásul, hogy a kórház ügyében nem írható ki népszavazás – áll a frakció portálunkhoz eljuttatott közleményében. Mint baranyai szervezetük február 10-én már jelezte: kívánatosnak tartották volna a tervezett tőkebevonással kapcsolatos kérdés széles körű megvitatását. A jelen helyzetet viszont úgy értékelik, hogy a főjegyzői döntés nyomán elhárult minden akadály a tőkebevonás megkezdésének útjából.


Az SZDSZ azonban leszögezte: a jelentős működési hiánnyal küszködő megyei kórházat az önkormányzat önerőből nem képes segíteni, így csak magántőke bevonása oldhatja meg a feszítő gondokat. Ezért a párt baranyai frakciója támogatja a megyei közgyűlés kezdeményezését.


„Mindannyiunk érdeke az egészségügyi szolgáltatás színvonalának emelése"- fogalmazta meg a célokat a szabaddemokrata frakció.
A tegnapi népszavazást elutasító határozat után a Fidesznek 15 napja maradt arra, hogy benyújtsa fellebbezését, vagy egy másként megfogalmazott kérdéssel újra próbálkozzon a népszavazás kiírásának elérésével.


Szakmai vélemények szerint ez a politikai kampánytémává tett huzavona a kórháznak árt a legjobban. Egy munkaanyag szerint már nem csak az épület további felújítására, a műszerpark fejlesztésére nincs pénz, hanem az intézmény napi működési feltételeinek biztosítása is akadályokba ütközik. A kórházat fenntartó megyei önkormányzat pedig nem képes segíteni, mert maga is több mint kétmilliárdos deficittel küzd. Éppen ezért van szükség mielőbbi lépésekre a kórház megmentése céljából, amelyre szüksége van Baranyának, hiszen az intézmény regionális szintű feladatokat teljesít. Ennek ellenére úgy tűnik: a politikai sakkjátszma még nem ért finisébe.

Kövess minket!

pécsi megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek