Kórházadósságból nyereség?

Közzétéve: 2007. 07. 13. 09:58 -

• 2 perc olvasás

A krónikus ellátással együtt próbálja majd értékesíteni a tüdőszanatóriumot a Baranya megyei önkormányzat.

Horváth Zoltán alelnök a döntéssel kapcsolatban elmondta: bár a közgyűlés a közelmúltban - mintegy azonnali segítségként, a beszállítók megnyugtatása céljából - átutalt 250 millió forintot az intézménynek, ám az már akkor látszott: a forrás biztosítása csupán átmeneti megoldás lesz. Ezért, ha nem akarjuk, hogy az önkormányzatot maga alá temesse a saját kórháza, haladéktalanul lépnünk kellett - indokolta a határozat hátterét az egészségügyért felelős alelnök. A cél az intézményi működtetés feltételeinek további biztosítása.

A döntést követően a tervezett átalakítási folyamat időközben megkezdődött, s amennyiben a végrehajtása is a kidolgozott koncepció szerint történik, a központi intézmény hiánya rövid idő múlva akár minimális nyereségbe is átcsaphat - reagált megkeresésünkre Ruzsa Csaba, a Baranya megyei kórház főigazgatója.

A főigazgató szerint a két kórházingatlan – Tüdőszanatórium, Gyermekkórház - további sorsa két külön történet. A legutóbbi elképzelések szerint a rendkívül értékes telephelyen fekvő mecseki Tüdőgyógyintézetet a benne lévő krónikus ellátással együtt próbálják majd értékesíteni. Semmiképpen nem szeretné az önkormányzat ugyanis azt a látszatot kelteni, hogy az épülettel valami egyéb „titkos" üzleti tranzakciós szándéka lenne.

A másik ingatlan, amely szintén kikerülne a megye tulajdonából, a jelenleg már csökkentett kapacitással működő Kerpel- Frónius Ödön Gyermekkórház. Az intézmény végső sorsáról a megye és az egyetem egyeztet majd. Ezzel kapcsolatban a PTE ÁOK két nemrég kinevezett intézményvezetője ugyanis jelezte: az épületre szüksége lenne a klinikáknak. Elsősorban azért, mert a kórház nem csak jól megközelíthető, központi helyen fekszik, de szinte közvetlen szomszédja a Nőgyógyászati és Szülészeti klinikának, illetve a nemrég átadott onkológiai központnak is. E kedvező területi pozíció pedig lehetőséget kínál egy komplex ellátást nyújtó Anya - Csecsemő és Ifjúságvédelmi Centrum létesítésére.

Kövess minket!

Baranya megye
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek