Kórházi kiskapu a színlelt szerződésekre

Közzétéve: 2006. 07. 05. 15:20 -

• 2 perc olvasás

Köztes céggel igyekeznek kiváltani az eddigi színlelt vállalkozási szerződéseket a Baranya megyei kórházban.

Igaz, a hét elején felröppent a hír, miszerint az önkormányzati fenntartású szigetvári kórházban a felbontott szerződések miatt veszélybe kerültek az ügyeletek, ezt azonban az intézmény vezetése és maguk az érintett orvosok is cáfolták. Egyöntetűen állították: a szigetvári kórházban folyamatos az ellátás, az eddigi szerződések helyett pedig – jogi szakértők bevonásával – új alapokon nyugvó megállapodást dolgoznak ki a kórház vezetői. A probléma több orvosi szakmát is – aneszteziológus, sebész, intenzívterapeuta – érint Szigetváron.

A Pécsett működő Baranya megyei kórház viszont szerencsésebb helyzetben van, itt ugyanis az úgynevezett színlelt szerződések problémája csupán egyetlen szakterületet, az aneszteziológiát érintette. Az intézményben nyolc altatóorvos dolgozik, az ő szerződésüket módosítják. A javaslatot Dr. Ruzsa Csaba, a kórház nemrég megbízott főigazgatója tegnap nyújtotta be a közgyűlésnek, s a tervezetet a testület elfogadta. Ennek lényege, hogy az érintett doktorok gazdasági társaságot hoznak létre, majd ezzel a formációval – mint közreműködő szervezettel – kötne új szerződést a kórház.

Ez a fajta egyezség azért is előnyös, mert az így fizetett összeg már nem terheli az intézmény költségvetését. Az előzetes kalkuláció azt mutatta: amíg a nyolc aneszteziológus közalkalmazotti bére mintegy havi tízmillió forint lenne az eredeti felállás szerint, a mostani formában nem éri el a nyolcmillió forintot.

A megyei közgyűlés elnöke szerint a problémát azért oldották meg olyan szerződéssel, amely már megfelel a jogszabályi előírásoknak, mert altatóorvosból az országoshoz hasonlóan Baranyában is óriási hiány van. Másrészt pedig félő, hogy az aneszteziológus orvosok a sima közalkalmazotti bérért nem vállalnák el a munkát.

A korábbi színlelt szerződéseket felváltó új megállapodásokról még kevés tudható, egyelőre az a görcsös igyekezet érzékelhető, hogy a kórházak próbálják megtartani orvosaikat.

Kövess minket!

aneszteziológia színlelt szerződés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek