Kórházi tudományos est Szolnokon

Közzétéve: 2009. 11. 23. 08:49 -

• 1 perc olvasás

A megyei kórház sebészeti osztályának munkatársai mutatták be világviszonylatban is elismert sebészeti eljárásukat.

Weborvos Archívum

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-rendelőintézet XXXII. alkalommal rendezett tudományos estet a szolnoki Megyeházán. Az embereknek tudniuk kell, hogy nem csupán megelőzés, gyógyítás folyik a megyei kórházban, hanem kiváló orvosai, egészségügyi szakemberei nemzetközi szinten is elismert, tudományos munkát is folytatnak – mondta köszöntőjében Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke.

Dicsérendő, hogy a mai nehéz körülmények között van idejük, erejük az orvosoknak arra, hogy hivatásukban újabb és újabb ismeretekre tegyenek szert, nemzetközileg elismert, egyedülálló eljárásokat dolgozzanak ki betegeik gyógyítása érdekében. A megyei önkormányzat, mint a kórház fenntartója továbbra is biztosítja az anyagi feltételeket ahhoz – akár erején felül is –, hogy az orvosok továbbra is színvonalasan végezhessék munkájukat az emberek gyógyítása érdekében – tette hozzá.


Az est folyamán a megyei kórház sebészeti osztályának munkatársai mutatták be közösen a szakterületükön elért és nemzetközi viszonylatban is elismert sebészeti eljárásukat a daganatos megbetegedések, az érsebészet, és a tüdő gyógyítása területén. Dr. Dinka Tibor, dr. Szántó Zoltán, dr. Kovács Ottó, dr. Mészáros Gábor és munkatársaik laikusok számára is érdekfeszítő, video vetítéssel egybekötött előadását láthatták-hallhatták a tudományos est résztvevői. Az est levezető elnöke dr. Krasznai Géza (lásd: képünkön) volt.

Kövess minket!

szolnoki megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek