Körmend: mi változott meg éjszaka?

Közzétéve: 2010. 02. 01. 11:06 -

• 3 perc olvasás

Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyány-Strattmann László Kórház bejárata előtt.

Weborvos Archívum

Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyány-Strattmann László Kórház bejárata előtt, tiltakozva az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.

A kórház dolgozói hétfőn is felvették a munkát, az intézményben a kialakult helyzet ellenére is fogadják a betegeket - mondta Bebes István, Körmend polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Hozzátette: az ÁNTSZ regionális szervezete a múlt héten úgy ítélte meg, hogy az új üzemeltető, az önkormányzat által alapított cég minden szükséges személyi és tárgyi feltétellel rendelkezik, ezért elfogadhatatlannak tartják Falus Ferenc országos tiszti főorvos intézkedését.


A polgármester elmondta: a kórházat eddig üzemeltető magánvállalkozás felbontotta a szerződést az önkormányzattal, Körmend város pedig úgy döntött, hogy egy saját alapítású cég működteti tovább az intézményt.


"Nekünk, körmendieknek és a térségben élő 55 ezer embernek nagy szüksége van erre a kórházra és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az intézmény tovább működjön" - hangoztatta.


Bebes István kiemelte: az önkormányzat és az eddigi üzemeltető, a Medisyst között lévő anyagi természetű vita nem befolyásolhatná a működési engedély megadását, ez polgárjogi vita, amelynek rendezésére az önkormányzat továbbra is törekszik.

A körmendi önkormányzat minden eddigi szerződési kötelezettségének eleget tett és a jövőben is teljesíteni fogja a jogos követeléseket - szögezte le.


A demonstrálók petíciót fogalmaztak meg Falus Ferenc országos tiszti főorvosnak címezve, ebben követelik, hogy az egészségügyi hatóság engedje működni a kórházat.


"Követeljük, hogy pártatlan és tisztességes eljárás keretében hagyja jóvá a hivatal a működési engedélyt, ne pedig a befektetők akaratának engedelmeskedjen!" - írták a dokumentumban, amelyet a kapu előtt V. Németh Zsolt, Vasvár polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője olvasott fel.


"Miért voltak meg a működés feltételei január 31-én és miért nincsenek meg február elsején, mi változott meg huszonnégy óra alatt?" - tették fel a kérdést. A változás csupán annyi, hogy a város a tulajdonában lévő kórházat - ugyanazon szerződött dolgozókkal, az ottani műszerekkel, ágyakkal és gyógyszerekkel - saját maga fogja működtetni.


A petíciót Paller Judit regionális tiszti főorvos vette át, aki elmondta: munkatársaival megvizsgálja a körmendi kórház működésének személyi és tárgyi feltételeit, és még hétfőn határozatot hoznak az ügyben.


Körmendi kórházcsata
Egészen abszurd helyzet alakult ki hétfő reggelre - tudósított a N.épszabadság munkatársa a helyszínről - a Medisyst cége rendelkezett ugyan engedéllyel a kórház működtetésére, de csak eszközei voltak, hiszen a dolgozóikat papíron az önkormányzat cége foglalkoztatta. Az önkormányzat cégének pedig nem volt engedélye és eszköze, viszont a kórházban dolgozókkal már szerződést kötöttek. A helyzetet jól jellemzi az: hétfő reggel két „kórházigazgató" is megjelent az intézményben - Bárány Győző az önkormányzati oldalról, Németh Attila, pedig a Medisyst részéről.

A jogi káosz ellenére a kórházban zavartalan volt a betegellátás. A megkérdezett dolgozók, ápolók közül többen is azt mondták a Népszabadság érdeklődésére: nem a jogi vitákkal foglalkoznak, csak végzik a dolgukat, ellátják a betegeket.


A tüntetést követően az önkormányzat és a Medisyst képviselői valamint a tisztiorvosi szolgálat szakemberei tárgyalásokba kezdtek a kórházban. Bebes István polgármester és Kern József, a Medisyst tulajdonosa a lap tudósítójának azt mondta hétfő délelőtt: bíznak abban, hogy még ma megegyezés születik az ügyben, s az önkormányzat cége még ezen a napon megkaphatja a kórház működtetésére szóló engedélyt.

Kövess minket!

körmendi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek