Különbéke a dél-dunántúli régióban

Közzétéve: 2007. 01. 25. 14:47 -

• 3 perc olvasás

A regionális tanács helyett regionális fórum alakult, és megegyeztek az ágyak elosztásáról.


Mint ismeretes, Gelencsér Attilának, a DRET elnökének vezetésével Kaposváron megtartott legutóbbi ülésén nem született megegyezés a régiós ágyak elosztásáról, ezért arról a miniszternek kellett volna döntenie.


Szabó Loránd úgy vélte: a DRET, az elnökkel egyetemben nem teljesítette szakmai feladatát, valóságos tartalmi egyeztetés helyett a fideszes képviselők kritikája uralta a tárgyalásokat. Pedig a megegyezés lehetőségének reménye annak ellenére is megcsillant, hogy a miniszteri javaslatnak egyáltalán nem akadt támogatója, a DRET titkársága által elkészített úgymond szakmai javaslat pedig csak néhány kórház számára lett volna elfogadható.

A háttérben azonban már korábban megkezdődött a többséget képviselő területi kórházak konszenzusra törekvő szakmai egyeztetése, melynek nyomán sejteni lehetett: további finomításokkal akár a végleges megegyezésre is van esély. Ezért javasoltam, hogy nyissunk ülésszakot a DRET-ben, s a területi kórházak korábbi egyeztetése alapján, ha kell akár két hétig is folytassuk a szakmai tárgyalásokat. A DRET azonban erre politikai okokból nem volt hajlandó, s ezzel – szerintem – veszélybe sodorta a régió egészségügyi ellátását, semmibe vette az itt élők érdekeit – nyilatkozott a Weborvosnak Szabó Loránd.


A több mint hatórás szakmai egyeztetésen – az említett két kórház kivételével - a régió többi területi kórházainak és az ÁNTSZ képviselőinek, a jelen lévő polgármestereknek, valamint a minisztérium által kijelölt mediátornak végül sikerült valamennyiük által elfogadható konszenzusra jutniuk.


Eszerint a még elosztható 1292 aktív ágyból a kiemelt kórházként működő intézmények közül 25-öt tüdőgyógyászati célra a Mosdósi Kórházzal egyesült Kaposi Mór Oktató Kórháznak, 10-et pedig neurológiai ellátásra a siófoki kórháznak adnának át. További 20 onkológiai ágyat úgy biztosítanának a pécsi klinikának és a kaposvári kórháznak, hogy további elosztásukról ők egyezzenek meg.


Szigetvárnak 149, Komlónak, 60, Marcalinak 140, Nagyatádnak 180, Dombóvárnak 153, Mohácsnak 191, a Baranya megyei Kórháznak 314 aktív ágy jutna és végül, de nem utolsó sorban 50 aktív ágy odaítélésével „megmentenék" a bonyhádi kórházat is. Siklós önként mondott le aktív ágyairól.


Nem értettek egyet ugyanakkor a harkányi intézmény 20 aktív reumatológiai ágyigényével, mert - mint mondták – Baranya megye ez irányú igényeit a pécsi klinika képes kielégíteni. A cél ugyanis éppen az volt, hogy megyénként legyen egy, erre a feladatra alkalmas intézmény. Eszerint Tolnában a megyei kórház, Somogyban a nagyatádi kezeli a megye aktív reumatológiai ellátásra szoruló betegeit.
S, bár Szabó Loránd szerint a legmesszebbmenőkig igyekeztek kielégíteni a régiós kórházak belgyógyászati és sebészeti ágyszám igényét, ezen az egy területen – a 10 százalékos átcsoportosítási lehetőséggel is számolva - képtelenek voltak az 1237 megajánlott kereten belül maradni.


Arra való hivatkozással, hogy a régió egészségügyi igényeit leginkább az itt élő és dolgozó szakemberek ismerik, a 10 helyett, 15 százalékkal növelt régiós ágyszám keret elnyeréséért kérvényt nyújtanak be a miniszterhez.


Viszonylag egyszerű volt megegyezni, a krónikus, a rehabilitációs és az ápolási célra hasznosítható ágyak elosztásáról, bár ez esetben – elsősorban a finanszírozási és elhelyezési lehetőségek bizonytalansága miatt – olykor a bőség zavarával küszködtek a tárgyaló felek. Ezért is döntöttek úgy, hogy a viszonyok letisztulását követően, félév-egy év múlva visszatérnek a témára.


Addig is az eredetileg 764 elosztható krónikus ágy közül 597 lelt gazdára. A 160, Dombóvár és Harkány által benyújtott pályázat révén nyert rahabilitációs ággyal megemelt 1072 régiós keretből végül 1061-et sikerült elosztani. A megmaradt krónikus és rahabilitációs ágyakkal 227-ről 303-ra bővítették az ápolási célra elosztható ágyakat, melyekből 253-at úgy sikerült szétosztani, hogy az erre a feladatra létesült kis egységeknek is jutott.
A dombóvári egyeztető fórum résztvevőinek kézjegyével ellátott javaslatot eljuttatják dr. Molnár Lajos miniszterhez és további tárgyalásokat kezdeményeznek az egészségügyi minisztériummal a még elosztható belgyógyászati és sebészeti ágyszám kapacitás 15 százalékra emeléséért.


Ezzel párhuzamosam kérvényezik Gelencsér Attila elnöknél, hogy sürgősen hívja össze a DRET –et, mely reményeik szerint áldását adja a szakmai alapon létrejött konszenzusra.


Szabó Loránd polgármester elszántságát bizonyítja, hogy az általuk remélt támogatás elmaradása esetén is folytatni akarják a régiós egészségügy szerkezetátalakításához elengedhetetlen, szakmai egyeztetésen alapuló munkájukat. Mint mondta: ezt a feladatot már több éve, a milliókkal gazdálkodó DRET-nek kellett volna előkészítenie, de tevékenységük ez idáig eredménytelen maradt.

A DRET elutasító határozata és további részletek a Weborvoson

Kövess minket!

RET Dél-dunántúli Régió
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek